Spartacus Vitorlás Egylet

Olasz meló

2012. december 11. 17:37
Olcsi

December első hétvégéjén Rómától nem messze, Santa Marinellában próbáltuk
ki a Repülő Hollandi legújabb generációját. Tesztelő társaink
Boysen-Möllerék voltak, valamint egy olasz páros. Két PlanaTech hajó volt a
helyszínen, így a terv az volt, hogy először kiválasztjuk melyik a gyorsabb
és azt mérjük össze a Maderral. A hajókban különböző rudazat és
svert+kormány volt, egyedül a vitorlák voltak azonosak, így egy kissé sok
ismeretlenes volt az egyenlet, de reméltük, hogy azért jutunk majd
valamire.

A két napos tesztelés alatt nem tudtunk minden körülményt kipróbálni, de
sok tapasztalatot gyűjtöttünk. Első nap 2-3-as szélben extrém hullámzási
viszonyok között vitorláztunk, mert az előző napokban nagyon erős viharok
dúltak a térségben. Az olasz hajóval nagyon nehezen találtuk meg a jó
beállítást és a stabilitást, de aznap a Maderrel sem volt egyszerű
vitorlázni. A keskenyebb vízvonal és egyenesebb gerinc miatt nehezebben
tudtuk venni a hullámokat, és sokat billegtünk. A legszembetűnőbb a
kormányerő mértéke volt, ami sokkal nagyobb volt, mint a Mader hajónál. Ez
adódhat a hajó alakjából és a rövidebb kormányrúdból is, de emiatt nagyon
szokatlan volt a hajó. A másik nagy különbség a hajó merevsége. A PlanaTech
hollandi nagyon kemény a full-carbon anyaghasználat és a kiforrott
merevítési rendszereknek köszönhetően. A svert és a kormány is egyedi
megoldásokat mutat, de ezek tesztelése nagyon hosszú folyamat. A hajó
felszerelései kézre állnak és jól működnek, de a megszokott
elhelyezkedésről ennyi idő alatt nem lehet átállni, ami a tesztelés során
lassította a változások lekövetését. A vízvonal is kicsit hosszabb lett,
így a többi alaki tulajdonsággal összeadódva a fordulékonyság csökkent.
Bőszélben is nehezebb lekövetni a hullámzást, inkább az egyenes vonalú
rohanást szereti a hajó. Éles raumban lejjebb húzott sverttel és kissé
lee-be döntve találtuk meg az egyensúlyt és nagyobb megdőléseknél sem vált
“luv-giriggé” a rendszer.

A második napon csak délután jött valami termik, de nagyon forgott és az
erőssége is eléggé ingadozott. Egy zivatar felhő alatt kaptunk egy kb.
16-18 csomós befújást, ekkor indult meg először igazán az olasz hajó. De
mire a másik páros átállított erre a szélre, addigra le is gyengült, így
nem tudtunk érdemi módon összemérni. Ettől kezdve folyamatosan fordult el
a szél és a hullámok ismét hátulról jöttek, így inkább szörfözgettünk, mint
összemértünk. Ez a nap csak a bőszélről adott némi információt, ahol a 2
hajó közel azonos sebességre volt képes, bár a Mader kicsit nagyobb
mélységet tudott gyűjteni. A kreuzos menetekben állandóan változott a szél,
de a Madernek többször kellett megvárnia az olasz hajót, mint fordítva.

Összegezve a tapasztalatokat az erőfeszítések nem voltak hiábavalók a
gyártók részéről és egy versenyképes hajó született. A rövid teszt alatt
úgy éreztem, kevésbé sokoldalú a hajó, mint német rokonai, de bizonyos
körülmények között egyenrangú versenytárs lehet. A legszimpatikusabb az
egész projektben, hogy nem egy koppintás alapján született, hanem
átgondolt, egyedi koncepciókon alapuló tervezés eredménye és a legújabb
hajóépítési vívmányokat alkalmazza. Ez nem feltétlenül tükröződik az
eredményességben, de a fejlődés irányába mutat és az osztályt erősíti.

További info: http://www.planatech.it/

Olcsi

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


+ 4 = hét

(Spamcheck Enabled)