Spartacus Vitorlás Egylet

4 sparis az Optimist EB fiú csapatban, Áronnak jól ment a szeles verseny

2013. május 13. 21:52
Tenke Tibor

Tegnap befejeződött a Dutch Youth Regatta. A versenyen, több tengerentúlival színesítve, összesen 19 ország 424 versenyzője indult. Workumban az utolsó napon is északiasak voltak a körülmények, 3–4-es széllel, 10 fokos levegővel és hullámos vízzel.

Amikor tavaly januárban kiderült, hogy Földvár kapta meg a 2013-as OP EB rendezési jogát, az opésaink közül többen hosszú felkészülésbe fogtak, annak érdekében, hogy a 8 fiúból és 4 lányból álló EB csapatba bekerüljenek. A workumi versennyel lezárult a válogató ranglista versenyek sorozata.  A Spari kiemelkedően sikeres volt ezen a válogatón, négyen is kvalifikálták megukat az EB csapatba, névszerint Erőss Lóri, Futó Móci, és a Lászlófy Twins-ek. Utóbbiaknak, köszönhetően serdülő koruknak, még 4(!) következő EB-n is lehetőségük lesz részt venni. Sajnos lányainkról ugyanez nem mondható el, az egyébként igencsak gyengécske magyar mezőnyben sem volt esélyük bekerülni az indulók közé.

A verseny során az EB válogató nyomása jól érezhető volt az ifjakon, akik a számukra nehéz körülmények között főleg a hazai riválisokra figyeltek, így Lászlófyék néhány helyen (154-163) belül végeztek a konkurens YKA-sokkal (Bihary Ádán és Nyári Dani), megőrizve előnyüket a ranglistán. Erőss Lóri az utolsó nap egyenletes 10 körüli helyekkel javított eredményén, összetettben a 78-nak végezve, de elmaradva tavaly elért, remek 33. helyétől. Héjja Marcinak kicsit erős volt még a mezőny és a szél, így meg kellett elégednie a 220-hellyel. Így járt Futó Móci is, aki az elmúlt hetek remek teljesítménye után nem került be a 200-ba. A mostani kisiklása azonban, hála a korábban megszerzett pontoknak, sem veszélyeztette EB indulását.

Áron egy kisebb megingás után (BFD és 9. hely) az utolsó futamra összekapva magát a 3. helyen futott be és összetettben a 16. helyen zárt, két-két első, második és harmadik hellyel. Áron ezzel az erős szeles teljesítménnyel bizakodva várhatja a gardai világbajnokságot, kreuzban nemzetközi szinten van a sebessége, a hátszélben kell tovább javulnia. Erre már e héten is lesz alkalom. Most már repülőn ülünk, irány Lanzarote, ahol a Földvárt is megjárt „Bocha” (Gonzalo Pollityer) a következő napokban nemzetközi edzőtábort tart. A teljes szingapúri csapattal, norvég, francia, ecuadori és spanyol versenyzőkkel kerül sor az edzésekre, várhatóan erős szelekben – remélhetően hasznosan fognak telni a napok.

Az EB keret kihirdetését követően, a következő hetekben Török Peti irányításával földvári edzésekkel fog készülni az EB-n induló társaság, hogy minél jobban megismerve a helyi viszonyokat megalapozza esélyeit egy tisztes helytállásra az év fő versenyén.

+ A Dutch Youth Regatta végeredménye

Az aktuális OP válogatott ranglista a http://optimist.hu/files/versenyeredmenyek/2013/valogato%20allasa/Val_rang%202013_05_13.xls oldalon látható.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


öt × = 5

(Spamcheck Enabled)