Spartacus Vitorlás Egylet

Imperia regatta

2013. december 18. 8:09
Gereben Marci

A Szparis csapat két 420 (Takácsy Lilla – Varga Zsofia, Gyapjas Zsombor – Ziegler Ktistóf) és egy 470 (Gyapjas Balázs – Baticz Belián) egységgel vett részt a négy napos edzőtáborban és egy négynapos versenyen.

Az edzőtábor első két napjában sajnos nem tudtunk vízre menni mert a szél túl erős volt. Így inkább a szárazföldi teendőkkel foglalkoztunk, mint például a hajó rendbetétele és tovább tuningolása, és az erőnléti edzés. A következő két napban szerencsére már vízre tudtunk szállni.

A verseny első napját nagyon érdekessé tette a viszonylag erős, a szélnek ellenkező áramlás, de ezt az akadályt jó vettük. A második nap a szél egy kicsit balatoni volt, ami azt jelenti hogy gyenge és forgolódós, ami szerintem jól ment a csapatnak, de hozzá jött egy nagy hullámzás, ami nem a szél irányából jött, hanem egy 25 fokot eltolódva. Ebben teljesen új hajóvezetés és hajó állítás kellett, ami számunkra új volt, de érdekes és lehetett belőle tanulni. A verseny harmadik napján leálló szél volt, amiben kellett egy kis szerencse. Az utolsó nap elején megint hátulról jött a hullámzás, ami egy leálló széllel nagyon érdekes volt. Délután nagyjából 90 fokot fordult a szél, amiben volt még 2 futam. A csapat jól végzett, Marcell elégedett volt velünk reméljük. Az egész út jó volt, mi nagyon élveztük.

Köszönjük
Gyapjas Zsombor

+ Eredmények

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


6 + = tizenegy

(Spamcheck Enabled)