Spartacus Vitorlás Egylet

FD VB 2014 – végszó

2014. július 22. 0:27
Olcsi

Az *utolsó nap*ra az ígérttel ellentétben reggel még ugyanaz az erős szél
fogadott, ami a pénteki napon fújt. Viszont a pálya területén teljes
szélcsend volt, ezért a rendezőség halasztást rendelt el.
Fél órával később azonban megérkezett az északi szél a pályára is, így
megindult a mezőny a 7. futam felé. A kikötőből kifelé még egy 5-ös
keletiben raumoltunk, de a rajtvonalnál már északi szél fújt. A pályát
sikerült a két irány közötti szélválasztóba belerakni, ezért az első kör
elég szélsőséges körülmények között zajlott. Rajtlövéskor a vonal lee
oldalán teljesen elállt a szél, a luv oldalon pedig egy 3-as keleties szél
érkezett. Mi a felső harmad aljában rajtoltunk és hamarosan nekünk is
elállt a szél. Lassan tudtunk átvergődni jobbra a szélcsíkig és mire
megkaptuk, már több mint 10 hajó előttünk volt. Csíkos szélben próbáltunk
pozitív takkokat húzni, de jobban járt az, aki türelmesen végighúzta a
negatívot és úgy fordult rá a bójára. Így tettek a hollandok is, akik
egészen hátulról, kb. a 6. helyig jöttek fel. Mi kettővel mögöttük vettük a
bóját és a halzolásig megelőztünk két hajót. A szél elfordulása miatt a
második raum olyan éles lett, hogy le kellett húzni a spinyót. Mi ezt
legelsőnek tettük meg és ezzel még két hajót megvertünk. A második kreuzban
az előttünk lévő hollandok és németek egymással foglalkoztak, így mi
tisztán kivitorlázhattunk a pálya jobb oldalára. Itt a frissebb szélnek
köszönhetően a mezőny élére álltunk. Ettől kezdve csak a mögöttünk lévőket
kontrolláltuk és megnyertük a futamot. Az utolsó körben felzárkózó
olaszokat a németek nem fogták, így azok bejöttek második helyre és ezzel
leszorították őket a dobogó 3. fokáról. Mivel a gyenge forgolódó szélben
nem lehetett pályát rakni a rendezőség kettő óra körül befejezte a
versenyt. Így összetettben a hollandok szerezték meg a 2. helyet. A dánok
az újabb 5. helyükkel ugyanezen a helyen zártak. Hatodik helyezett a fiatal
tiroli csapat lett. Süliék a kiegyensúlyozott teljesítményüknek
köszönhetően 8-ok lettek, DJ-ék pedig 14-ek. A magyar csapat külsős tagja
az olasz hajóban szereplő Köles Gábor 11. helyen zárt.

Köszönjük a támogatást fő szponzorunknak ( F.W. Raiffeisen Privat Banking )
és az Egyletnek, akik nélkül nem lenne meg az új hajónk, amivel extra
sebességünk lett erős szélben. Persze ehhez elengedhetetlen a Pauger
rudazat, köszönet a csapatnak!!!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


9 × = harminc hat

(Spamcheck Enabled)