Spartacus Vitorlás Egylet

420-as 2014 évi Ifjúsági bajnokság

2014. szeptember 3. 14:24
Tenke Tibor

A szélsőségek versenye

A zánkai szervezők nyár eleji visszalépése után az MVSZ-re maradt a feladat, hogy az utánpótlás osztályok idősebbjeinek, azaz a Laser és 420-as versenyzőknek lebonyolítsa az idei bajnokságot. Mindez érződött, főként a parti rendezés színvonalán. Amíg a nagyhajósok a legutolsó úri-buli sörregattát is nívósabb körítés mellett futják, elszomorító, hogy a sportág jövője szempontjából legfontosabb réteg, a gyerekek ennyire csekély odafigyelést kapnak. Meglehet, hogy a Szövetség nem dúskál a javakban, de az, hogy a nevezéskor ajándékként egy-egy beszáradt Kékszalagos tollra, valamint fejenként egy palack –ugyancsak a Kékszalagról maradt – lejárt szavatosságú félliteres szénsavas üdítőre futja, számomra a sportágban évtizedek óta növekvő értékválságról tanúskodik. A gyerekek nem ostobák, pontosan érzik ezt. Az is fura, hogy az MVSZ elnökének nem jut ideje/figyelme arra, hogy legalább egy napra eljöjjön, megnézze a versenyt és elbeszélgessen a sportág alapját építő szakemberekkel.

A Sparit idén három 420-as hajó képviselte: az újonc Formanek Liza és Kalmár Luca, a már tapasztaltabb Takácsy Lilla a BYC-es Varga Zsófival az oldalán és a címvédő Gyapjas Zsombi-Ziegler Kristóf páros.

Liza és Luca tavaly még Op-ban versengtek, s idén kezdték tanulni az új hajót. Sajnos az év első felében több versenyt is kihagytak, ami lassította ezt a folyamatot. Mindezt azonban ellensúlyozta hatalmas lelkesedésük, ami az edzéseken megmutatkozott. A Bajnokságra úgy érkeztek, hogy már tudták az alapokat, azonban a kiegyensúlyozott teljesítmény záloga, a rutin még hiányzott. A csajok az első futamtól megmutatták, hogy nem turistának jöttek ide: csaknem minden futamon az első hat között vitorláztak az első jelnél, s rendszerint innen estek vissza a mezőny második felébe. Akaratuk legékesebb példája, hogy a 4. futamban 20 csomósra erősödő szélben spinnakker nélkül is sorra estek ki a jóval tapasztaltabb egységek, ők mégis felhúzták azt. Előttük olyan hajók haladtak, akik közt Eb résztvevő is volt, spinyó nélkül. Én ekkor keresztet vetettem rájuk, mondván ezt nem tudják, nem tudhatják megoldani. Ehelyett azt láttam, hogy spinnakkerrel, állva pumpálva (!) siklatnak egyre előrébb törve, egészen az 5. helyig. Bár a kreuzban aztán egy sokkal kevésbé problémás helyzetben utolérte őket a vég, a látottak megmutatták, hogy micsoda motiváció és önbizalom dolgozik bennük. Napról napra, futamról futamra tették egyre magasabbra a lécet, s az utolsó három futamban két 5. és egy 6. helyet futottak, végig az élmezőnnyel küzdve. Összetettben a 9. helyen végeztek a 16 indulóból, több eddig jóval erősebbnek gondolt egységet legyőzve. Ha hozzáállásuk nem változik, meghatározó egysége lehetnek a mezőnynek már jövőre.

Lilla és Zsófi párosa egy olyan összefogás eredménye, amely nagyon hiányzik az itthoni klubok életéből. Lilla ugyebár 100%-ban Sparis nevelés, míg Zsófi a rivális BYC versenyzője – mind a mai napig. Egy ilyen kis közösségben, mint amilyen a hazai utánpótlás, igen nehéz két olyan gyereket találni, akik hozzáállásban, alkatilag és emberileg is passzolnak egymáshoz. Klub szinten pedig egyenesen csodaszámba megy, ha akad ilyen párosítás. Bigi, aki a BYC 420-as trénere hasonlóan látta ezt tavaly, így kerülhetett egyáltalán szóba a két lány jövőjének összekapcsolása. Mindez rugalmasságot kíván nemcsak a gyerekek, de a klubok és edzők oldaláról is. Ez nem könnyű, de az összefogás meghozta első komoly gyümölcsét: a lányok abszolút második helyen végeztek a bajnokságon. Számukra óriási inspirációt adott, hogy együtt versenyezhetnek, amely megmutatkozott már a tavaszi versenyeken, ahol nagyon megszorongatták a fiúkat. Kiel-ben kiugróan jó eredményt produkáltak, majd egy 20. hellyel tértek vissza az ISAF Ifjúsági Világbajnokságról. Bár az Eb összességében nem sikerült jól, a mostani versenyre összekapták magukat. A 8 futamból 3 futamgyőzelmet arattak, többet, mint a későbbi győztes. Náluk is az a fő feladat, hogy képesek legyenek egyenletes teljesítményt nyújtani egy versenysorozat alatt. Még további két évük lehet ebben az osztályban, s ilyen alappal nemzetközi viszonylatban is messzire juthatnak.

Zsombi és Kristóf idénre szereztek megfelelő rutint az osztályban. Lilláékhoz hasonlóan ők is nemzetközi programot jártak végig az év során, olyan eredményeket bezsebelve út közben, mint az ISAF VB 16., vagy az Eb 26. helyezése. A bajnokságon abszolút esélyesként vágtak neki a versenynek. Mindezen előzmények ellenére az első négy futam után igen nehéz helyzetből várták a folytatást. Az első három etapban mindannyiszor vezettek a rajtokat követően, de túlságosan a mezőnytaktikát helyezték előtérbe és nem figyeltek eléggé a stratégiára. Ami működik egy kifújt tengeri szélben nagy mezőnyben, az nem mindig jó a Balatonon. Ők ennek a túl defenzív taktikának lettek az áldozatai, s mindezt tetézte a 4. futamban egy technikai hiba is: az első kör végén fölényesen vezették a versenyt, amikor a bummveret törése kiállásra kényszerítette őket. Innen nehéz fölállni, de becsületükre legyen mondva, ekkor megmutatták erejüket. A további három futamban jól vitorlázva a 4. helyig jöttek előre, pontazonosságban a harmadikkal és egy pontra megközelítve Lilláékat a második helyen. A szerencse azonban most sem volt velük. Az utolsó két nap futam nélkül telt (ebben a rendezők inaktivitása éppúgy szerepet játszott, mint a szélhiány), így nem volt esélyük a bajnoki cím megvédésére. Tanulságos verseny volt ez a számukra, amely ebben a felállásban az utolsó is egyben. Jövőre külön folytatják, mert így együtt kinőtték a hajóosztályt.

A fentiek okoztak elég izgalmat, a versenybírók azonban még erre is próbáltak rálicitálni. Évek óta zavar, hogy az itthoni versenyeket egy extra izgalommal szemlélem, a vízi bíráskodás kiszámíthatatlansága miatt. A magyar versenybírók nagy többsége (tisztelet a kivételnek – bár nem sok ilyen van) nem megfelelően felkészült ennek a feladatnak az ellátására. Ami még szomorúbb, felkészületlenségüket nyegleséggel és lekezelő stílussal próbálják leplezni. Sajnos ez nemcsak a vízen, de a parton, a jury szobában is így van. Ténykedésük káros az ifjú vitorlázók technikai és sportemberi fejlődése szempontjából egyaránt. Remélem, hogy a tél során találunk egy olyan fórumot, ahol versenybírók s edzők közös erővel pótolhatjuk a hiányosságainkat, ki-ki a maga háza táján. Mert a mostani helyzet nem tartható.

Az idei bajnoksággal egy olyan versenyen vagyunk túl, amely után van bennem öröm és csalódottság egyaránt. Két év után nem sikerült itthon tartani a bajnoki trófeát, s ez számomra kudarc. A csapatban rejlő potenciál és az újoncok mutatott teljesítménye azonban örömmel tölt el és további erőfeszítésre sarkall. Remek társaság, akik megérdemlik a támogatást. Holnaptól kettőzött erővel dolgozunk azon, hogy jövőre visszahódítsuk a bajnoki címet.

Köszönöm Soltész Orsi, Majthényi Szabolcs és Szalay Dániel edzőkollégáim munkáját, akik az idei évben szakmailag sokat tettek hozzá a 420-as csapat fejlődéséhez.

Goszlet Marcell

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


6 + hét =

(Spamcheck Enabled)