Spartacus Vitorlás Egylet

Laser Radial OB ezüst érem

2015. október 12. 7:01
Tenke Tibor

Október 2-4 között zajlott a Laser Radial Felnőtt Férfi Országos Bajnokság Balatonfüreden, ahol egyesületünkből Czeizel Jakab és Tenke Áron képviseltette magát kitűnő eredménnyel. A 18 fős férfi mezőnyt két hölgy versenyző egészítette ki, így végül húsz Radial kezdte meg a küzdelmet a Magyar Bajnoki címért.

A szélviszonyok az első két nap nem a vitorlázóknak kedveztek. A leálló keletiben próbálkozott a versenyrendezőség futamot rendezni, sajnos ez pénteken kudarcba fulladt, míg szombaton is csak egy futamot sikerült befuttatni. Áront a második általános visszahívó után kizárták a futamból BFD-vel, így csak a motorosból szemlélhette az eseményeket.

A Bajnokság utolsó napján tehát nem túl fényes pozícióból álltunk rajthoz, és csak félve reméltük, hogy tudnak a kiejtőhöz elegendő számú futamot rendezni. Reggel úgy tűnt, hogy még ez a halvány remény is szertefoszlik, amikor a már megszokott szélcsend fogadott bennünket Füreden. A versenyrendezőség kisebb töprengés után azonban úgy döntött, hogy a vízen várjuk meg a szelet. Szerencsére hamar meg is jött a 15-18 csomós nyugati, így meg tudták rendezni a négy futamot, ami szükséges volt a kiejtőhöz. Áron, hosszabb betegsége ellenére kiegyensúlyozottan a mezőny elejében tudott vitorlázni. Bőszélben a mezőny nagy részénél jóval nagyobb sebességet diktálva mindig tudott hozni pár helyet, amit utána kreuzban stabilan tartott. A fegyelmezett vitorlázás meg is hozta a gyümölcsét: Áron második helyen végzett a férfiak mezőnyében. Czeizel Jakab a középmezőnyben vitorlázva végül 16. lett.

Ugyanezen a hétvégén zajlott a Balatoni Évadzáró szintén Füreden, ahol Argay Balázs bronzérmet szerzett Laser 4.7 osztályban, Oláh Gergely 7., Bednár András 8. helyen végzett.

Gratulálunk srácok!

Péch Fanni

+ Végeredmény

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


+ kettő = 7

(Spamcheck Enabled)