Spartacus Vitorlás Egylet

F.W. Raiffeisen Private Banking Kupa

2016. június 27. 10:14
Máthé Marian

Az évad egyik legszebb hétvégéjét zártuk Földváron a F.W. Raiffeisen Private Banking kupával, mely egyben az OD Trophy harmadik
fordulója is volt. Az induló osztályok száma miatt két pályát tűztünk, up&down rendszerrel, rövid félszeles befutószakasszal megtoldva.
A mezőnyt verőfényes idő fogadta szombat reggel K.-i széllel. A szélirány folyamatosan fordult dél felé, így a hátrébb rajtoló osztályoknak többször féloldalassá vált a cirkálószakasz. Végül DK irányban állapodott meg a szélirány. A tervezett 4 futamot így sikerült megtartani. Este vacsorával egybekötött zenés bulin tudták a versenyzők kipihenni a nap fáradalmait. Vasárnap reggel ÉNy-i szélre tűztük az első pálya próbálkozást, de a szél hamarosan ismét a Csőből kezdett fújni, nyári gyakorlat szerint csak a Déli part mentén. A tervezett három futam a B pályán simán lezajlott, az A pályának viszont el kellett költöznie a Csőbe, hogy az utolsó futamot is meg lehessen rendezni. A versenyen új résztvevő osztályként kopogtatott a NAUTIC 370, akik osztállyá szeretnének válni. Sajnos 11 mOD nem vett részt, de a többi OD osztály szép számmal képviseltette magát.

+Végeredmény

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


5 × = negyven öt

(Spamcheck Enabled)

  • Daniel szerint:

    Sziasztok! A versenyen készült képek mikor és hol lesznek elérhetőek?

    Köszönjük a fantasztikus hétvégét nektek!

  • Gacsályi Bertalan szerint:

    Szervusztok,
    köszönjük a nagyszerű hétvégét, le a kalappal a rendező gárda előtt!

    Köszönettel, az Admirális (SR) csapata