Spartacus Vitorlás Egylet

470 Jr. EB 6-8. futam

2016. augusztus 3. 21:19
Olcsi

Az előrejelzés ellenére erős szélben vitorláztak ki a versenyzők, néha 20
csomó felett is fújt.
Gyapiék 4-esbe állítottak, mert annyira stabilnak tűnt. Közben Fanniék
segítségre szorultak, mert a kormány lehúzó kötele felmondta a szolgálatot.
Mire végeztünk, már 5 perces volt, így nem tudtam a fiúkra figyelni,
illetve a szél gyengülésére már nem volt idő reagálni. Ez végzetes hibának
bizonyult, mert a döghullámokon nem volt erő a rendszerben és jelentős
tempó hátrányba kerültek. Még úgy is, hogy mindkét kreuz végén jó pörgést
kaptak, csak a 20. helyen tudtak befutni, ami aztán a korai rajtosok miatt
17-re módosult. Nagyon rossz volt kívülről látni a vergődést, de belülről
még idegesítőbb lehetett. A lányoknak nem hiányzott az erős szél, de úgy
látszik, ezen a versenyen ez dominál. Viszont Biharyék annál vidámabbak
voltak és egy jó rajt után 7. hely körül értek fel. Később kicsit
visszacsúsztak és 9-nek futottak be.

A 7. futamra maradt a közepes szél, de elkezdett legyezni balra. Gyapiék
végre tökéletes lee rajtot produkáltak és mindjárt tudtak pozitívon
vitorlázni, magabiztosan vezettek. A szakasz végén is próbálták a mezőnyt
fogni, de középen ragadtak és a két szélről becsúsztak páran. A raum elég
hátszeles lett és itt is leelőzték őket néhányan. A hátszélben az egész
élmezőny jobbra nyitott és hamarosan kiértek a szélből. A később érkezők
kihalzoltak és a hullámzást is jobban kihasználva megkerülték őket. A
versenyben vezető német páros már másodszor játszotta el ezt a mezőnnyel.
Most több mint 10 helyet jöttek fel és másodiknak vették a kaput. Közben a
szél nyugatira fordult és szinte teljesen leállt. Az „O” lobogót nem húzták
le, így mindenki őrült döntögetésbe kezdett. A mezőny eleje balcsapáson
majdnem a bója felé haladt, de hátrébb voltak, akik további szelet vártak
balról, ezért arra nyitottak. Gyapiék is ezt választották és nagy
szerencséjükre be is jött. A bója után már megtartották a helyüket és
hatodiknak futottak be a közben már teljesen délire fordult szélben. A 180
fokos szélforduló ellenére csak kevesen reklamáltak, bár elég bizarr volt a
futam. A másik két csoportnak viszont érvénytelenítették, mert ott teljesen
felborult a sorrend.

A 8. futamot ismét az arany csoporttal kezdték a stabilizálódott 5-8 csomós
DNY-iban. A rajtnál Gyapiék leeben helyezkedtek elég mélyen a vonal alatt,
de időben feljebb tornázták magukat. Rajtlövéskor egy olasz hajó nem fért
ki, ezért átfordult bal csapásra és szabálytalanul befordult a fiúk alá,
akik az ütközést elkerülve felluvoltak és szinte teljesen megálltak.
Gyorsan kitisztázták magukat és húztak balra az ellenfelekkel, viszont a
szakasz végén a jobb oldal jött be, így 13 körül húztak spinyót. A kaput
már 10-nek vették, de nagyon szorosan, ráadásul kénytelenek voltak balra
nyitni. Persze a jobb oldal felé pörgött a szél, úgyhogy megint beelőzött 3
hajó. A hátszélben nem találták a jó sebesség receptjét, ami
elbizonytalanította őket és lehalzoltak a mögöttük jövőkről, akik a bójánál
pont befértek belső helyre. Ez a 15. hely már nagyon nem kellett volna, de
így is feljöttek a 9. helyre. A lányoknak a következő 2 futam sem hozott
sok sikert, de Gergő és Dani is csak az átlagot tudta futni, nagyjából
maradtak az előző napi helyükön.


MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


hét + 8 =

(Spamcheck Enabled)