Spartacus Vitorlás Egylet

2016 470 OB 1-2

2016. szeptember 24. 8:15
Olcsi

Idén a Laser osztályok, a 420 és a 470 egy pályára kerültek.

Az első futamban 8-10 csomós keleti szélben rajtolt a mezőny, majd kicsit
később a Gyapjas testvérek is, akik kissé elaludtak és nem fértek oda a
vonalhoz az őrületes tülekedésben (10 hajó). Velük ellentétben Biharyék
nagyon jót rajtoltak, de sebességük nem volt a legjobb, viszont jókat
húztak és 2-nak vették a bóját. Balázsék a kreuz feléig nem találták a
szelet, de a spinyót már negyediknek húzták és a hátszél végén már
másodikak voltak. Innen már hamar átvették a vezetést és meg is nyerték a
futamot. Az ikrek kicsit feszkóztak, hogy nem megy a hajó, ettől még
lassabbak lettek és végül 4. helyen értek be.

A 2. futamban kicsit jobbra fordult a szél és be is frissült, így felhúzták
az „O” lobogót, ami engedélyezi a pumpálást. A lee rajtot a 2 sparis hajó
nyerte meg, de hamarosan az egész mezőnyt elemelte mögülük a szél. A fiúk
nem estek kétségbe és kitartóan húzták a bal oldalt. Ez végül bejött és
simán verték a mezőnyt. A futam további részében fokozatosan növelték az
előnyüket és már csak egymással kellett foglalkozniuk. Végül 4-5
hajóhosszal Gyapiék nyertek, de a harmadik már több mint 4 perccel követte
őket. Több futamra már nem volt lehetőség, mert a szél felszívódott.

A pénteki nap halasztással kezdődött először a vízen, majd a parton. Dél
körül megerősödött annyira a DNY-i, hogy kivitték a mezőnyt. Az első
kreuzban inkább a baloldal jött, de jó csíkokkal középen is lehetett
operálni. Biharyék sajnos bekaptak egy hajót a rajtnál, aki olyan közel
állt hozzájuk, hogy nem volt helyük a manőverezéshez, így beszorultak,
ráadásul jobb oldalra kellett nyitniuk a tiszta szélért. Gyapiék jól
rajtoltak és szinte végig vezetve nyertek. Gergőék folyamatosan jöttek fel
és az utolsó hátszélben már másodikak is voltak, de a közvetlen
ellenfeleiket tartva Kardos Szabiék becsúsztak eléjük.

A következő futamban frissült a szél és már lehetett pumpálni. A két sparis
a legjobb lee rajttal egyből élre állt és vezették a mezőnyt. Biharyék nem
bíztak a hátszeles tempójukban és biztos 2. helyen kihalzoltak az
ellenfelek elől elengedve a kezüket. Ez meg is bosszulta magát és 3-nak
luvoltak fel a lee bójánál. A kreuzban ismét visszaszerezték a pozíciót, de
az utolsó hátszélben nem volt türelmük és magabiztosságuk, hogy megtartsák
a belső helyes oldalt, így a bójánál ki is szorultak.

Az utolsó futamban a két hajónk végig egymással csatázott a győzelemért.
Ezúttal senki nem tudott közelebb zárkózni hozzájuk. A terelőt még az ikrek
vették elsőnek, de spi húzás után Balázsék egy frissülésben föléjük
csúsztak és leelőzték őket. A cirkáló szakaszban még nagy csata volt, de
aztán maradt a szokásos sorrend és a Gyapjas testvérek az 5. futamgyőzelmet
is bezsebelték.











MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


− három = 4

(Spamcheck Enabled)