Spartacus Vitorlás Egylet

Formanek Liza és Kalmár Luca 420 magyar bajnokok!

2016. szeptember 26. 10:06
Gereben Marci

A vasárnap véget ért versenyen nagy előnnyel nyertek a lányok. Kocsis Bálint és Pavlik Andris szoros versenyben abszolút 4. U17 első helyet szerzett.

Idén – egy szerintem helyes döntés értelmében – szeptemberben került sor a 420 OB futamaira. A verseny az eddigi szabályozáson változtatva négy naposra rövidült, ami bőven elegendő egy ilyen erőfelmérőre.

A verseny mindvégig gyenge szelekben zajlott, amit Olcsi 470-es beszámolóit böngészve már részleteiben is olvashattatok. Ezen viszonyok alapvetően kedvezőek voltak számunkra, ugyanis legnagyobb ellenfelünk a Kerekedes Wolf Szabi és Csébfalvi Andris inkább az erős szélben élveznek némi előnyt. Az elmúlt versenyek megmutatták, hogy mind Lizáék mind pedig Bálinték győzelmi esélyekkel vághatnak neki az OB-nek.

Lizáék remekül kezdtek, és az első naptól vezették a versenyt. Ahogy előnyük napról-napra nőtt, úgy emelkedett a feszültség ellenfeleikben, ami nem segítette a helyes döntéshozatalt. A második napon ennek is volt betudható, hogy Wolfék az egyik futamban betliztek, majd egy másikban elkövettek egy teljesen felesleges szabálytalanságot, hibájukat pedig nem vállalták, amit Bálinték nem is hagytak annyiban. Az óvást kizárás követte, melynek nyomán Szabiék nehéz, de nem reménytelen helyzetbe kerültek. Bálinték jól vitorláztak, de a fontos pillanatokban rendre becsúszott pár taktikai hiba, amelyen pontokat vesztettek. Az említett három hajó küzdelmének nyertese Nyári Dani és Pertl Dani voltak, akik csak magukra koncentrálva egyenletesen jól vitorláztak és egészen a második helyig repültek a nap végére.

A harmadik napra öt futammal a háta mögött vágott neki a mezőny. Lizáék előnye ekkor 4 pont volt a második helyen álló Nyári Daniék és a 3–4. helyen holtversenyben tanyázó Szabiék és Bálinték előtt. A hatodik futamban Lizáék nagyon türelmes és okos vitorlázással ismét győzni tudtak, amivel nagyon erőssé vált helyzetük, hiszen a legrosszabb helyezésük eddig egy második hely volt. A hetedik futamban ugyan megfutották a kiesőjüket, de ez bőven belefért. A többiek szempontjából azonban döntőnek bizonyult eme futam. A legnagyobb vesztesek Bálinték voltak, akik a rajt előtti egypercesben kint voltak, így UFD-vel kizárták őket amivel elbukták a futamban szerzett nagyon hiányzó 1. helyüket. Ez mint később kiderült az összetett ezüstérmükbe került.

Gereben Pali és Kalmár Zalán a bajnokságot megelőző két versenyen már a középmezőnyben végzett, fokozatosan lehagyva az év elején még hátulról figyelt ellenfeleiket. Ezt a teljesítményt sajnos nem sikerült megismételniük a bajnokságon. Hiába váltak technikailag kiegyensúlyozottabbá a szezon második felére, határtalan szétszórtságuk és sajnos néha nemtörődömségük, lustaságuk ezzel az eredménnyel járt. Hiába villantak többször is, álltak ragyogó helyen (az elsőn is…) a futamok alatt, nem tudták tartani azt. Számukra a fejlődés kulcsa egyértelmű: szorgalom és sokkal több tudatosság.

Az utolsó versenynapon bár próbálkozás volt, de újabb futam már nem. A lányoknak ez a bajnoki címet jelentette, Bálint és Andris két ponttal a második mögött a 4. helyen végzett, míg Pali és Zalán 14.-ek lettek a 17 hajós mezőnyben.

Felemás verseny volt tehát ez, de ami örömteli, hogy két év szünet után sikerült ismét elhódítani a 420-as bajnoki címet. Lizáéknak önmagukat sikerült legyőzni ezen a versenyen s ezzel váltak alkalmassá ellenfeleik legyőzésére. Emlékezzünk, sokszor ez a legnehezebben megtehető lépés a sportban és az életben egyaránt. Nekik sikerült.

Marcell

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


nyolc − 6 =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

(Spamcheck Enabled)