Spartacus Vitorlás Egylet

Ismét a Spari a legeredményesebb magyar vitorlásklub!

2016. november 23. 14:33
Oszi

Zsinórban harmadszor nyerte el egyletünk ezt a rangos címet – még nagyobb pontelőnnyel, mint az előző években. Idén változtattak ugyanis az értékelés módján: az eddigieknél több hajóosztály eredménye számított be az értékelésbe.

Az a tény, hogy ennek köszönhetően el tudtunk húzni a többiektől, azt jelzi: nem csak egy-egy kiemelkedő nemzetközi eredmény vagy csak egy korosztály vagy hajóosztály sikere jellemző a Sparira, hanem a menők mögötti második vonal, illetve több korosztály, több hajóosztály is sikeresen teljesít. Magyarán: megvannak a hagyományok, az alapok, amelyre építeni lehet, generációk adják át egymásnak a vitorlázás szeretetét és műhelytitkait. Egy-egy mezőnyön belül pedig segítik egymást a sparisok, a győzteseket, klubon belül is, szorongatja – és újabb teljesítményekre sarkallja – a második, harmadik vonal.

Egy erős klub mindig több, mint az ott versenyzők összessége, ennek köszönhető a siker. Köszönet jár mindenekelőtt a versenyzőknek, akik keményen megdolgoztak a jó eredményekért. Mindez nem jöhetett volna létre az edzők áldozatos munkája nélkül. Az ifjúsági hajóosztályokban a szülők összefogása, anyagi és helyszíni segítsége is hozzájárult a sikerhez. És nem utolsósorban a tagság egésze az, amelynek támogatása elengedhetetlen a klub, az utánpótlás nevelés és a versenyzés ilyen színvonalú fenntartásához.

November 22-én adták át a Magyar Vitorlás Szövetségben az idei ranglista díjakat. Nem kellett nagyítóval (stílszerűbben: távcsővel) keresni a sparisokat a díjazottak között. 470-esben testvérpárosaink állnak az élen: Gyapjas Balázs és Zsombor első lett, Bihary Gergely és Dániel második. 420-ban Formanek Liza és Kalmár Luca második, Kocsis Bálint és Pavlik András harmadik lett. Laser Radialban második lett Tenke Áron, Laser 4.7-ben a ranglista első helyén Erőss Lóránd végzett. Serdülő optimistben a 3-6 helyeket kisajátította a Spari: sorrendben Borda Levente, Tóth Attila, Batiz Barnabás és Jeney Kristóf.

Ifjúsági Optimistben első lett Jeney Máté, a második Verebély Nándor, negyedik pedig Zolnai Sámuel. Az ifjúsági leány Optimistesek ranglistáján a második Kalmán Kornélia, ötödik Carra Chiara Lisa, a hatodik Buza Borbála lett.

Még egyszer gratulálunk mindenkinek, aki 2016-os nemzetközi és hazai versenyeredményeivel hozzájárult klubunk újabb sikeréhez!

+ Ranglista_díjazottak2016

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


öt + = 7

(Spamcheck Enabled)