Spartacus Vitorlás Egylet

1 arany, 3 ezüst és két bronz és további helyezések a 420, Laser Standard, Radial és 4.7 bajnokságon

2017. szeptember 1. 15:59
Tenke Tibor

A THE rendezte idén a 420 és Laser bajnokságokat. Stefiék igencsak benne voltak a gyakorlatban, mivel 2 nappal korábban fejezték csak be az OP bajnokságot. Az előrejelzés nem volt túl bíztató, flautés napokat jósoltak, de szerencsénk volt, mert minden nap összeállt a földvári keleti. Egér, a főrendező rugalmasan alkalmazkodott a körülményekhez, és a opésokhoz hasonlóan most is Földvár előtti vizeken vitorlázhattunk. Ismét megerősítést nyert, hogy érvényét vesztette a „húzz a partra keletiben” ökölszabály, szinte egyetlen kreuzban nem jött be a part.

A versenyen végül is sikerült mind a 10 futamot teljesíteni, amelyeknek döntő többsége tejesen korrekt szélviszonyok között zajlott le, csak 1-2 futam halt bele a leállásba a tihanyi oldalon. Ennek megfelelően reális eredmények születtek. A sparis csapat relatív kis létszámban, de a minőséget reprezentálva vett részt a versenyen, hiszen a legvégén versenyzőink többsége nyakában érem lógott.

420 felnőttben Formanek Liza Szilasi Fábiánékkal vívott óriási küzdelmet után csak az utolsó napon csúszott le a dobogó legmagasabb fokáról, ezüstérmet szerezve Rácz Levente Csaba THE-s mancsaftjával. Szép eredmény volt, reméljük, a jövő évtől ismét többet látjuk Földváron Lizát.

A fiatalok között Gereben Palkó az előkelő harmadik helyen végzett, bronzérmet szerezve a kerekedes Nyári Danival 420 ifiben.

Laser felnőttben Zé (Zentai Zoli) a byces csapat mögött a 4. helyen fejezte be a versenyt.

A laser ifi osztályokban erős csapattal indultunk, a 6 versenyzőnk a korábbi évek során összesen 9 magyar bajnoki érmet gyűjtött be. A Radiálosok utolsó fellépése volt így együtt, mivel Erőss Lóri Angliába megy tanulni, Tenke Áron kiöregedve, más osztályban folytatja. Argay Balu és Bednár Andris viszont marad és készül majd a jövő évi földvári Radiál EB-re.

A csapatot erősítette az idei OP EB nyolcadik helyezett Jeney Máté is, aki 1-2 órás gyakorlás után ült be Laser 4.7-be ráérős idejében, két 29-es edzés között. Jó magam a csapatvezetés megtisztelő szerepét kaptam.

Laser Radiálban Áron megnyugtató versenyzéssel, lényegében végig kontrollálva a versenyt, meggyőző főlénnyel nyert, így egy megérdemelt aranyéremmel fejezte be Laser Radiálos pályafutását. Az utolsó futamban már csak a „csapatverseny” miatt kellett elindulnia.

Bednár Andris igen erős motivációval ment neki a versenynek, ő volt az, akit nem noszogatni, hanem „hűteni” kellett inkább, volt két sikeres óvása, egy BFD-je, megfütyülték, de mind ennek ellenére, élete legjobb eredményét elérve felkerült a dobogóra, bronzérmet szerezve abszolútban.

Erős Lóri lassan találta meg a ritmust a verseny elején, kicsit hiányoztak kezéből az edzés órák. Az utolsó nap aztán a régi önmagára emlékeztetett és két jó futammal befejezve a versenyt csak nagy pechhel, egy ponttal marat le a 4. helyről, 6-nak végezve.

Argay Balu hullámzó teljesítmény nyújtott, voltak kiváló futamai, de sajnos többször betlizett is. Az utolsó futam előtt még volt lehetősége, hogy abszolútban is előkelő helyen végezzen, de egy rossz, bátortalan rajt ezt megakadályozta. Neki még van ideje, még mindig befért az U17-be, ahol viszont korosztályos második lett.

Jenei Máté nagy versenyzési tapasztalattal és nulla Laseres ismerettel vágott neki a versenynek. De a kiemelkedő vitorlázó tudása kompenzálta a hiányosságait és az utolsó nap meg mutatta mit is tud, egy első és egy második helyezés elérve. A remek véghajrával abszolútban 4.,U16-ban második helyezett lett Laser 4.7-ben.

Argay Benő sztoikus nyugalommal vitorlázta végig a 4 napot, de sajnos ez most csak szolid eredmény hozott, 35-nek végzett.

Engedtessék meg néhány személyes gondolat a végére: nagy élmény volt számomra kísérni a fiukat, akiknek annak idején láttam kezdő lépéseiket OP-ben. Mára érett, tudatos versenyzőkké, kiváló vitorlázókká és nem utolsósorban sportemberekké váltak, összetartó csapatot formálva. Jó fejek voltak, igazi egyéniségek, csak remélem, hogy néha tudtam nekik segíteni az elmúlt napokban. Áronnak és Lórinak ezzel a serdülő és ifjúsági koruk sikerekkel és küzdelmekkel teli korszaka lezárult. Kívánom, hogy megtalálják a nekik megfelelő folytatást junior éveikre is.

Tenke Tibor

Ui: érdemes megnézni egy kisfilmet a THE oldalán, remekül visszaadja a bajnokság hangulatát: https://www.facebook.com/Tihanyi-Hajós-Egylet-169783893033570/?v=wall

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


4 × hét =

(Spamcheck Enabled)