Spartacus Vitorlás Egylet

Santa Cruz 1-2. futam

2012. szeptember 26. 9:08
Olcsi

Túl vagyunk az első versenynapon. Dávidékkal megbeszéltük, hogy nem
véletlenül látunk mindenhol szörfösöket ábrázoló képeket (pólón,
képeslapon, üzletekben, plakátokon) nem pedig vitorlázókat. Ugyanis 3 napja
nagyon jók a hullámok, de a szél kriminális. A vasárnapi próbafutamon néha
ki lehetett állni a trapézra, de hétfőn semmi nem volt, csak kivitorláztunk
a rajtig, aztán lelőtték.

A mai napra több féle előre jelzést láttunk, de mindegyik mondott legalább
10 csomót. Sajnos a pályát a parttól max 1 km-re rakták, így hiába lehetett
jobb szél az öböltől távolabb, mi a limányban vitorláztunk. Az 1. futamban
még viszonylag stabil szél volt, csak 10 fokot pörgött, 1-2 Bft között, a
swellek viszont több mint 2 méteresek voltak.

A lee rajt előnyeit nem tudtuk élvezni, mert leállt a szél ezen az oldalon,
így a forduló után hiába mentünk pozitív csapáson, jobbról frissebb széllel
sokan lekereszteztek. Ennek ellenére a kreuz végére csak 2 német volt
előttünk, akik teljesen jobbra koppintottak. Végig jöttünk föl , a
hátszelet épphogy lemaradva 2-nak kezdtük, de a lee bójáig ketten ismét
utolértek, sőt a hollandok előttünk is vették. A befutó szakasz közepére
megint jó pozícióba kerültünk a 2. helyhez, de egy fordulót elkéstünk,
amikor mögülünk kifordultak az üldözőink és megcsúsztak a baloldalon.
Ráadásul ez annyira jól sikerült nekik, hogy a NED 26 meg is nyerte a
futamot. Mi a két szék közé estünk, mert jobbról is bejöttek, épphogy be
tudtunk futni 4-nek. Andrisék egy bójaérintés után 360-aztak, de így is
beértek a 13. helyen.

A második futamra lejjebb állt a szél, de szinte a rajtlövésre. Ezzel
együtt el is fordult 15 fokot balra, így aki luvban rajtolt, az teljesen
behalt. Mi inkább középen helyezkedtünk, és egyből kifordulva jó
sebességgel jöttünk fel a lee rajtosok elé, egyedül a könnyű szeles
Bogumilék (GER 199) tartották a tempót, illetve a Süli Andrisék, akik végre
beállították úgy az árbocukat, ahogy a miénk van és így mindenkit lehagytak
a környezetükben. A bójához közeledve sajnos még egy kicsit balra pörgött a
szél, így a végén visszaestünk 6-ra. Andris és Dávid előttünk volt, de
kicsit körülményesen halzoltak és elmentünk felettük. A következő
szakaszban feljöttünk a 4. helyre, de a hátszélre elállt a szél és az első
3 hajó megcsúszott, az újabb frissülés pedig ( ez 1-es szélerőt jelent)
ránk fújt mindenkit hátulról. A befutó szakaszban feljöttünk 3-nak és már a
2. helyért csatáztunk, amikor középen elállt a szél és jobbról bejött 4
hajó. Holland ellenfeleink, a hátszélben még kb.200 m-rel mögöttünk voltak,
de majdnem megvertek ők is. Legalább Andrisék bejöttek 2-nak! Ha továbbra
is itt rendezik a futamokat és nem visznek kijjebb, akkor elég keserves
futamok elé nézünk. Holnapra még gyengébb szelet ígértek!

FD HUN 70

http://www.sailfd.org/USA/index.php?option=com_content&view=section&layout=blog&id=10&Itemid=79

http://www.iwindsurf.com/windandwhere.iws?regionID=128&regionProductID=3&timeoffset=1


MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


egy × 8 =

(Spamcheck Enabled)