A Spartacus Vitorlás Egylet Házirendje

1. A telephasználat általános szabályai
   
1.1 A Spartacus Vitorlás Egylet (továbbiakban: Egylet) balatonföldvári telepének és szolgáltatásainak használatát jelen Házirend valamint a vonatkozó Közgyűlési és Elnökségi Határozatok szabályozzák.
1.2 A tagok jogosultak, az Alapszabály szerint, az Egylet szolgáltatásainak igénybevételére, a tagsági díj valamint az esetleges térítési díjak megfizetése ellenében.
1.3 A telepen tartózkodó személyek kötelesek az Egylet alaptevékenységét, az Egyletben folyó sporttevékenységet nem zavaró viselkedést tanúsítani.
A kulturált együttélés szabályainak betartatásáért a Telepvezető felel.
1.4 A telepen este 23 és reggel 7 óra között csendrendelet van érvényben, melytől kizárólag az Elnökség írásbeli határozata alapján lehet eltérni.
1.5 Ifjúsági tagok részére tilos a telepen az alkoholfogyasztás és dohányzás, takarodó 22 óra.
Junior tagok (18 és 21 év között) részére a versenyek és edzőtáborok alatt takarodó 23 óra.
1.6 A szálláshelyeket a tagok és vendégek csak rendeltetésüknek megfelelően használhatják. A tagok a rendelkezésükre bocsátott szálláshelyeket kötelesek tisztántartani.
1.7 Az Egylet telepén lévő helyiségek rendeltetését az Elnökség határozza meg. A helyiségek használatát a Telepvezető irányítja.
1.8 Az Egylet szabad területének felhasználását (vízi járművek és szállító eszközök tárolása, gépjármű parkolás) az Elnökség határozza meg.
Az Elnökség döntésének végrehajtása a Telepvezető feladata.
1.9 Az Egylet helyiségeinek tartós bérbeadása az Elnöksége hatáskörébe tartozik.
1.10 A vendégszobák, emeleti és hangárban lévő szálláshelyek kiadásáért, a térítési díjak beszedéséért a Telepvezető felelős.
1.11 Az Elnökség a telep használatának (teleplátogatás, tárolás, parkolás, szálláshelyek használata, stb.) szokásos rendjét, egyes indokolt esetekben (rendezvények, hajó vízre tétel, kivétel, stb.) korlátozhatja.
Az Elnökség döntésének végrehajtása a Telepvezető feladata.
1.12 Az Egylet infrastruktúrájának a tagok által történő, egyéni rendezvény, ill. sportesemény céljára való igénybevételére, előzetes bejelentés alapján, a Telepvezető adhat engedélyt.

 

2. Vendéglátás
   
2.1. Az Egylet rendes tagjai jogosultak az Egylet telepén vendégeket fogadni.  
2.2. A rendes tagoknak vendégeik belépését és távozását a Gondnoknak be kell jelenteniük. Rendes tag vendége a Telepen csak a tag kíséretében tartózkodhat. Ettől eltérni a Telepvezető engedélyével lehetséges.  
2.3. Egy rendes tag egyidejűleg legfeljebb 4 fő vendéget fogadhat. A vendégeket a Gondnok vagy a portaszolgálat a vendégkönyvben regisztrálja. A vendégek az Egylet szolgáltatásait az Elnökség által az adott évre meghatározott vendégdíjak alapján vehetik igénybe.
A telephasználati díjak beszedéséért a Telepvezető felelős.
 
2.4. Amennyiben egy rendes tag vendégeinek száma meghaladja a 4 főt, a teleplátogatáshoz a Telepvezető hozzájárulását kell kérni. A Telepvezető, a telep aktuális terheltségére való tekintettel (rendezvények, események, stb.) a hozzájárulást megtagadhatja.
A vendégek maximum 3 napot tartózkodhatnak az Egylet telepén. A telepet ennél hosszabb időtartamra igénybe venni csak a Telepvezető írásos engedélyével lehet. Ez alól kivételt, az Egylet által rendezett versenyek ideje alatt, a vendégversenyzők képezhetnek.
 
2.5. Az Egylet által szervezett versenyek esetén, a benevezett versenyzők az Egylet vendégeinek tekintendők. Az Egylet szálláshelyeinek vendégversenyzők által történő használatáról a Telepvezető esetileg rendelkezik.
 

3. Kikötő használat, hajótárolás, hajójavítás

   
3.1. Az Egylet kikötője elsősorban az Egylet tagjainak használatában és tulajdonában lévő vízi járművek kikötésére és horgonyzására szolgál. A kikötőhelyeket a Telepvezető osztja el.
A kikötőt az éves bérleti díj befizetését követően lehet használni. Az éves bérleti díjakat az Elnökség állapítja meg.
3.2. Egyéb – éves bérleti joggal nem rendelkező tag vagy vendég tulajdonában lévő vízi járművek kikötését -a megfelelő díj befizetése ellenében -a Telepvezető engedélyezheti.
3.3. A tagoknak, amennyiben a kikötőt hajójukkal előreláthatólag 12 óránál hosszabb időre elhagyják, az eltávozást a hirdető táblára kihelyezett “Túranaplóba” a várható visszaérkezés időpontjának megjelölésével be kell vezetni.
3.4. A versenyhajók kivételével, a vízi járművek vízre tétele illetve kivétele csak a Telepvezető illetve az általa kijelölt személy felügyeletével végezhető.
A vízre tétel illetve kivétel előtt az érvényes térítési díjat meg kell fizetni.
A túrahajók vízre tételét az Elnökség által előzetesen közölt határidőig el kell végezni, késedelem esetén pótdíjat kell fizetni.
3.5. Az Egylet területén csak az Egylet vagy tag tulajdonát képező vízi járművet vagy egyéb eszközt szabad tárolni.
Ettől eltérni csak különleges esetben, az Elnökség írásos engedélyével lehet.
Fenti szabály alól kivételt képeznek az Egylet által rendezett versenyeken résztvevő versenyzők hajói.
3.6. A tárolt vízi járműveknek az Egylet területén történő, nagyobb mértékű javítása csak a Telepvezető engedélyével történhet.
A javítással összefüggő, Egyletet terhelő esetleges (közmű díjak, takarítás, stb.) költségeket a tulajdonos köteles az Egylet részére megtéríteni.
3.7. A javítás során a munkavédelmi és tűzrendészeti előírások betartásáért a tulajdonos felelős. A munka során a munkaterületet tisztán kell tartani, a munkabefejezést követően a hulladékokat el kell szállítani.
3.8. A javítási és festési munkákat minden év május 15-ig be kell fejezni. Ezen időpont után, ilyen jellegű munka csak a Telepvezető írásos engedélyével végezhető.
3.9. A téli tárolásra vállalt vízi járművekhez tartó eszközök biztosítása a tulajdonos feladata. A tároló állványok, bakok, és utánfutók mozgatását az Egylet alkalmazottai végzik.
A vízi járművek vízre tételéről és kiemeléséről a tulajdonosoknak kell gondoskodni.
A téli tárolás ideje alatt a vízi járművek felügyeletét az Egylet alkalmazottai látják el.

 

4. Telepüzemeltetés
   
4.1. A telep üzemeltetéséért a Telepvezető felelős.
4.2. A telep bejáratánál portai szolgálat is gondoskodhat az Egylet területére való be- és kilépés ellenőrzéséről.
4.3. Gépjárművek parkolása a Telep területén, az éves parkolási díj befizetését igazoló kártya vagy matrica felmutatása mellett engedélyezett.
Éves parkolási engedélyt csak tagok kaphatnak.
Eseti parkolást térítési díj ellenében a Telepvezető engedélyezhet.
4.4. A Telepen kerékpárt csak az erre a célra kijelölt helyen lehet tárolni.
4.5. Az Egylet területén a gépjármű mosása szigorúan tilos!
4.6. Kutyát az Egylet területére behozni tilos.

 

5. Környezetvédelem
   
5.1. Ételhulladék, szemét vagy szennyező anyagok csakis a kijelölt helyeken helyezhetők el. Bármilyen hulladék vagy szemét vízbedobása szigorúan tilos!
5.2. A kikötő Egylethez tartozó vízfelületének tisztántartásáért a Gondnok felel.
5.3. Vízi járművek üzemanyaggal való feltöltése csak a biztonsági és környezetvédelmi előírások betartása mellett végezhető.
5.4. Olajcsere, vagy olajos fenékvíz eltávolítása csak a környezet szennyezése nélkül végezhető. A vízi jármű tulajdonosa vagy megbízottja köteles a szennyező anyag elszállításáról azonnal gondoskodni.
5.5. Vízszennyeződés esetén, a károkozó köteles a kárelhárítás költségeit, továbbá a hatóság által kiszabott esetleges környezetvédelmi büntetés terheit megfizetni.
5.6 Vízi járművek tisztítását, csiszolását és felületvédelmét csak a környezet károsítása nélkül szabad végezni

 

6. 6. Tűzvédelmi, munkavédelmi előírások
   
6.1. Az Egylet zárt helyiségeiben, különösen a kiemelt tűzveszélyességi fokozatú területeken (vitorlaterem, emeleti szobák, műhely), valamint az emeleti folyosón a dohányzás és nyílt láng használata tilos!
6.2. Dohányozni csak az erre a célra kijelölt helyen lehet, melytől kizárólag az Elnökség írásbeli határozata alapján lehet eltérni.
6.3. A műhelyben illetve a hozzá tartozó raktárban található, az Egylet tulajdonát képező elektromos meghajtású gépeket (fűrészgép, gyalugép, köszörű, fúrógép, nagynyomású mosó stb.) csak az oda beosztott dolgozó kezelheti.
6.4. Az emeleti szobákban 500 W-nál nagyobb saját tulajdonú fogyasztó használata tilos!
6.5. Az Egylet tulajdonát képező darut csak az erre kiképzett és kijelölt személy kezelheti.
6.6. Az Egylet egész területén az általános munkavédelmi előírások betartása kötelező.

 

Fenti Házirendet elfogadta a Spartacus Vitorlás Egylet 2003. október. 15-én megtartott Közgyűlése.

Módosítások:
2007. február 20-án megtartott SVE Közgyűlése (K4/2007. sz. határozat)
2011. március 30-án megtartott SVE Közgyűlése (K8/2007. sz. határozat)