2016. évi

AZ Elnökség 2016. évi határozatai

2016.01.20.
1/2016. sz. határozat
Az elnökség a 2016. évi felnőtt tagdíj emelésére 10.000 Ft-os javaslatot tesz a Közgyűlésnek.
• A határozatot az Elnökség 5 igen és 2 nem (Forintos Róbert és Horváth István) szavazattal elfogadta.

2016.01.20.
2/2016. sz. határozat
• Az elnökség a beterjesztett 2016. évi Ifjúsági- és utánpótlás sport költségvetését 6 igen szavazattal és 1 tartózkodással (Forintos Róbert) elfogadta.

2016.02.17.
3/2016. sz. határozat
Az Elnökség az apartmanok hasznosításából keletkező bevételt kizárólag telepfejlesztésre fordítja.
• A határozatot az Elnökség 7 igen szavazattal elfogadta.

2016.02.17.
4/2016. sz. határozat
A büfé bérbeadására kiírt pályázat a korábbi tartalommal megegyező, bérleti díja 2016. évre 1.000.000 Ft +Áfa. A forgalom után (törvény szerint kötelezően használt pénztárgép adatai alapján) 3%, mely utólagosan fizetendő bérleti díj kiegészítésként.
• A határozatot az Elnökség 5 igen szavazattal és 2 tartózkodással (D’Albini András, Gereben Mátyás) elfogadta.

2016.02.17.
5/2016. sz. határozat
Majthényi Szabolccsal 1.000.000 Ft + Áfa összegű megbízási szerződést kötünk a 2017-ben rendezendő Finn VB, valamit a 2016-17 években rendezendő nagyhajós versenyek koncepciójának kialakítására.
• A határozatot az Elnökség 7 igen elfogadta.

2016.02.17.
6/2016. sz. határozat
Az elnökség 500.000 Ft+Áfa összegű megbízási szerződéssel alkalmazza Szalontai Gergelyt (másodállásban) a telepvezető-helyettesi munkakör ellátására. Az elvégzett munka alapján 30%-os premizálásra jogosult a 2015 év pénzügyeit alapul véve.
• A határozatot az Elnökség 7 igen szavazattal elfogadta.

2016.02.17.
7/2016. sz. határozat
Részt veszünk a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által kezelt felújítási pályázaton.
• A határozatot az Elnökség 6 igen szavazattal elfogadta.

2016.02.17.
8/2016. sz. határozat
• Az elnökség 2016. évre a szolgáltatási díjak emelését 3 igen és 3 nem (Gereben Mátyás, Horváth István, Visy László) szavazattal elutasította. A szolgáltatási díjakon nem változtat, az megegyezik a 2015. évben meghatározott díjakkal.

2016.02.17.
9/2016. sz. határozat
Az elnökség az ifjúsági- és szépkorú tagdíjra 92.000 Ft-os javaslatot tesz a Közgyűlésnek.
• A határozatot az Elnökség 6 igen szavazattal elfogadta.

2016.02.17.
10/2016. sz. határozat
Az elnökség belépési díjra 2.300.000 Ft-os javaslatot tesz a Közgyűlésnek.
• A határozatot az Elnökség 6 igen szavazattal elfogadta.

2016.02.17.
11/2016. sz. határozat
Az elnökség az ifjúsági versenyzői díjat 2016 évben 108.000 Ft-ban határozza meg.
• A határozatot az Elnökség 6 igen szavazattal elfogadta.

2016.02.17.
12/2016. sz. határozat
Az elnökség 25 fő részére az MVSz tréning megtartását engedélyezi a telepen. A hajók- és eszközök biztosítása, valamint a program lebonyolítása 400.000 Ft.
• A határozatot az Elnökség 6 igen szavazattal elfogadta.

2016.02.17.
13/2016. sz. határozat
Az elnökség engedélyezi Gereben Mátyás vendégeinek tartózkodását május 21-én a telepen. A telephasználatért 30.000 Ft napidíjat fizet.
• A határozatot az Elnökség 5 igen szavazattal és 1 tartózkodással (Gereben Mátyás) elfogadta.

2016.02.17.
14/2016. sz. határozat
Az elnökség engedélyezi Galántha György 2015. évi tagdíj befizetése után felszámítandó késedelmi kamat elengedését.
• A határozatot az Elnökség 3 igen, 1 nem (Tenke Tibor) és 1 tartózkodással (D’Albini András) elfogadta.

2016.02.17.
15/2016. sz. határozat
Az elnökség a Spartacus Vitorlás Egylet versenyzői jogosultság díját 2016. évben 20.000 Ft-ban állapítja meg.
• A határozatot az Elnökség 4 igen, 1 nem (Tenke Tibor) szavazattal elfogadta.

2016.02.17.
16/2016. sz. határozat
Az elnökség javasolja a Közgyűlésnek Német Balázs, Pavlyák Enikő, Pintér András, Regős Tenke Dóra, Tenke Áron, Zentai Zoltán tagfelvételét.
• A határozatot az Elnökség 5 igen szavazattal elfogadta.

2016.04.06.
17/2016. sz. határozat
Álló Bálint jogfolytonosság miatt elsőbbséget élvez az apartman bérlésére. Felajánljuk, hogy rendes tagként a bérleti díj 354.000 Ft. Ajánlatunk 2016.04.10-ig érvényes, amennyiben nem tart rá igényt, 8 napon belül át kell adnia az apartmant.
• A határozatot az Elnökség 2 tartózkodás (D’Albini András, Gereben Mátyás) és 4 igen szavazattal elfogadta.

2016.04.06.
18/2016. sz. határozat
A Stég Bár a telep irányába kiszolgálást nem folytathat, a telep irányában nem terjeszkedhet, ott asztalokat és székeket nem helyezhet el, ezt ugyanis a felek között létrejött bérleti szerződés mellékletét képező a bérlet területét jelölő vázrajz nem teszi lehetővé.
• A határozatot az Elnökség 1 tartózkodás (Forintos Róbert) és 5 igen szavazattal elfogadta.

2016.04.06.
19/2016. sz. határozat
Az Elnökség engedélyezi 2016. évre Toronyi Bence szüneteltetését teleplátogatási tilalom mellett.
• A határozatot az Elnökség 6 igen szavazattal elfogadta.

2016.04.06.
20/2016. sz. határozat
Az Elnökség Bányai Attila szüleit a közösségi életet súlyosan megzavaró magatartás tanúsítása miatt a telep látogatásától eltiltja. A határozat visszavonásig érvényes.
• A határozatot az Elnökség 5 igen szavazattal elfogadta.

2016.05.18.
21/2016. sz. határozat
Az elnökség felkéri Török Pétert, hogy egy hónapos határidő betartásával a telepre való belépést az északi oldalról is a meglévő beléptetési rendszer működtesse. A kiépítésre vonatkozó árajánlatot 10 napon belül mutassa be az elnökségnek.
• A határozatot az Elnökség 5 igen szavazattal elfogadta.

2016.05.18.
22/2016. sz. határozat
A Spartacus Vitorlás Egylet elnöksége a Repülő Hollandi hajóosztályban versenyző Majthényi Szabolcs – Domokos András párost 800.000 Ft összegű felkészülési támogatásban részesíti.
• A határozatot az Elnökség 5 igen szavazattal elfogadta.

2016.05.18.
23/2016. sz. határozat
A Spartacus Vitorlás Egylet elnöksége a 470-es hajóosztályban versenyző Gyapjas Balázs – Gyapjas Zsombor párost 700.000 Ft összegű felkészülési támogatásban részesíti.
A határozatot az Elnökség 5 igen szavazattal elfogadta.

2016.05.18.
24/2016. sz. határozat
Az Elnökség engedélyezi 6-8 db fehér színű, fa szék vásárlását 100.000 Ft-os összeghatárig.
• A határozatot az Elnökség 4 igen szavazattal elfogadta.

2016.05.18.
25/2016. sz. határozat
Az Elnökség engedélyezi 2016. évre Visy Borbála tagságának szüneteltetését, teleplátogatási tilalom mellett.
• A határozatot az Elnökség 4 igen szavazattal elfogadta.

2016.05.18.
26/2016. sz. határozat
Az Elnökség elfogadja Tessényi Rita kilépési tagságának bejelentését teleplátogatási tilalom mellett. Korábbi belépési díjával 2018.05.04-ig elszámolhat.
• A határozatot az Elnökség 4 igen szavazattal elfogadta.

2016.05.18.
27/2016. sz. határozat
Az Elnökség megbízza Török Pétert a konditerem berendezéseinek átcsoportosítására. A jelenlegi konditeremben 2016.05.31-ig öltözőt kell kialakítani a meglévő padok felhasználásával.
• A határozatot az Elnökség 4 igen szavazattal elfogadta.

2016.07.08.
28/2016. sz. határozat
A Creative Catering Kft a raktárban és a hangárban tárolt eszközeit 2016.07.22-ig szállítsa el. Amennyiben a jelzett időpontig nem teljesíti, elszállíttatjuk az ott tárolt dolgokat és nem vállalunk érte felelősséget.
• A határozatot az Elnökség 4 igen szavazattal, egy tartózkodással (D’Albini András) elfogadta.

2016.07.08.
29/2016. sz. határozat
Az Elnökség a tűzrakónál és a két sólya közötti partszakaszon dohányzásra alkalmas helyet jelöl ki.
Az Elnökség ezen határozatával módosítja a telep területén a dohányzást megtiltó 29/2015. számú határozatát.
• A határozatot az Elnökség 2 tartózkodás (Forintos Róbert, Tenke Tibor) és 3 igen szavazattal elfogadta.

2016.07.08.
30/2016. sz. határozat
Galántha György tagságának átruházási kérelmét a 2016. évi tagdíj befizetését követően tűzi napirendre az elnökség.
• A határozatot az Elnökség 5 igen szavazattal elfogadta.

2016.07.08.
31/2016. sz. határozat
Az Elnökség engedélyezi 2016. évre Tessényi Rita tagságának szüneteltetését, teleplátogatási tilalom mellett.
Az Elnökség hatályon kívül helyezi a 26/2016. sz. határozatát Tessényi Rita kilépésére vonatkozólag.
• A határozatot az Elnökség 5 igen szavazattal elfogadta.

2016.08.19.
32/2016. sz. határozat
Az Elnökség felkéri Visy Lászlót, hogy Gereben Mártonnal egyeztessen és készíttesse el a honlap fejlesztéseit: kereső, képaláírás és mobilbarát verzió kialakítása 140.000 Ft+Áfa áron.
• A határozatot az Elnökség 5 igen szavazattal elfogadta.

2016.10.12.
33/2016. sz. határozat
Az Elnökség négy hét Körte tábor megrendezését javasolja 2017. évre.
• A határozatot az Elnökség 4 igen és 1 nem (Tenke Tibor) szavazattal elfogadta.

2016.10.12.
34/2016. sz. határozat
Az Elnökség az emeleti apartmanok bérleti szerződéseit 2017.10.01-ig a jelenlegi feltételekkel javasolja megkötni. Ezt követően 10 évre kívánja az emeleti apartmanokat bérbe adni.
• A határozatot az Elnökség 5 igen szavazattal elfogadta.

2016.10.12.
35/2016. sz. határozat
Az Elnökség a független (rendes tag, valamint rendes tagok gyerekeinek kivételével) versenyzők maximális létszámának 40 főt javasol.
• A határozatot az Elnökség 5 igen szavazattal elfogadta.

2016.10.12.
36/2016. sz. határozat
2017. évben az ifjúsági versenyzők szüleinek egész napos telepen való tartózkodása – kizárólag edzés- és versenynapokon – 55.000 Ft/év/fő.
• A határozatot az Elnökség 1 tartózkodás (Szépfy Márton) és 4 igen szavazattal elfogadta.

2016.10.12.
37/2016. sz. határozat
Az Elnökség felkéri Török Pétert, hogy a Huba motoros felújítását a Fűzfőplast Bt-vel csináltassa meg az árajánlatnak megfelelően 2.721.000 Ft + Áfa összegben. A felújítást a versenyszezon kezdetére be kell fejezni.
• A határozatot az Elnökség 5 igen szavazattal elfogadta.

2016.10.12.
38/2016. sz. határozat
Az Elnökség felkéri Török Pétert, hogy Zomi Balázs árajánlata alapján végeztesse el a sérült fák kivágását és újak ültetését 2.500.000 Ft (bruttó) összegért.
• A határozatot az Elnökség 5 igen szavazattal elfogadta.

2016.12.13.
39/2016. sz. határozat
Az Elnökség megbízza Dr. Horváth Istvánt a kivitelezési tervező és a projektvezető felkérésére. Horváth István felkéri Gereben Péter a kivitelezési terv elkészítésére, melynek leadási határideje 2017.01.31.
Projektvezető személyére felkéri Gáborjáni-Szabó Gábort.
A határozatot az Elnökség 4 igen szavazattal elfogadta.

2016.12.13.
40/2016. sz. határozat
Az Elnökség kidolgozott javaslatot tesz a tavaszi közgyűlésen az ifjúsági versenyzők szüleinek teleplátogatási lehetőségeiről. Maximum 1 órát tartózkodhat díjmentesen; pártoló tag lesz; edzés és versenynapokon látogathatja a telepet. Belépési díjban jóváírható legyen a tagdíj.
A határozatot az Elnökség 5 igen szavazattal elfogadta

2016.12.13.
41/2016. sz. határozat
Az Elnökség felkéri Horváth Istvánt, egyeztessen Bezeréti Miklós egyéni vállalkozóval a telepvezető helyettesi, ellenőrzési feladatok ellátásával kapcsolatban a beterjesztésnek megfelelően.
A határozatot az Elnökség 5 igen és 1 nem (Forintos Róbert) szavazattal elfogadta.

2016.12.13.
42/2016. sz. határozat
Az Elnökség felkéri Visy Lászlót, koordinálja a 2017. évben rendezendő Finn VB GPS nyomkövetőinek megrendelését.
A határozatot az Elnökség 6 igen szavazattal elfogadta.

2016.12.13.
43/2016. sz. határozat
Az Elnökség támogatja az X-35 OB megrendezését 2017. évben.
A határozatot az Elnökség 3 igen és 3 nem (Forintos R., Tenke T., Visy L.) szavazattal nem fogadta el.

 


Közgyűlési határozatok

1/2016.03.30.
A közgyűlés a levezető elnököt 1 tartózkodással és 38 igen szavazattal megválasztotta az előterjesztésnek megfelelően.

2/2016.03.30.
A közgyűlés a Szavazatszámláló Bizottság tagjait 3 tartózkodás mellett 36 igen szavazattal megválasztotta az előterjesztésnek megfelelően.

3/2016.03.30.
A közgyűlés a jegyzőkönyv vezetőt 39 igen szavazattal megválasztotta az előterjesztésnek megfelelően.

4/2016.03.30
A közgyűlés a jegyzőkönyv hitelesítőit 3 tartózkodás mellett 36 igen szavazattal megválasztotta az előterjesztésnek megfelelően.

5/2016.03.30.
A közgyűlés a napirendi pontokat 39 igen szavazattal elfogadta.

6/2016.03.30.
A közgyűlés az Egylet négy éves programját 39 igen szavazattal elfogadta.

7/2016.03.30
A közgyűlés az elnöki beszámolót 6 tartózkodás mellett 33 igen szavazattal elfogadta.

8/2016.03.30.
A közgyűlés a 2015. évi gazdálkodási beszámolót és a 2016. évre előterjesztett gazdasági tervet 8 tartózkodás mellett 31 igen szavazattal elfogadta.

9/2016.03.30
A közgyűlés az Ellenőrző Bizottság jelentését 2 tartózkodás mellett 37 igen szavazattal elfogadta.

10/2016.03.30.
A közgyűlés 38 igen és 1 tartózkodással megszavazta a 2016. évi felnőtt tagdíjat: 184.000 Ft.

11/2016.03.30.
A közgyűlés 38 igen és 1 tartózkodással megszavazta a 2016. évi belépési díjat: 2.300.000 Ft

12/2016.03.30.
A közgyűlés 38 igen és 1 tartózkodással megszavazta a 2016. évi ifjúsági- és szépkorú tagdíjat: 92.000 Ft.

13/2016.03.30.
A Közgyűlés Németh Balázst 37 igen és 2 tartózkodással a Spartacus Vitorlás Egylet rendes tagjává megszavazta.

14/2016.03.30.
A Közgyűlés Pavlyák Enikőt 38 igen és 1 tartózkodással a Spartacus Vitorlás Egylet rendes tagjává megszavazta.

15/2016.03.30.
A Közgyűlés Pintér Andrást 39 igen szavazattal a Spartacus Vitorlás Egylet rendes tagjává megszavazta.

16/2016.03.30.
A Közgyűlés Regős Tenke Dórát 37 igen és 2 tartózkodással a Spartacus Vitorlás Egylet rendes tagjává megszavazta.

17/2016.03.30.
A Közgyűlés Tenke Áront 37 igen és 2 tartózkodással a Spartacus Vitorlás Egylet rendes tagjává megszavazta.

18/2016.03.30.
A Közgyűlés Zentai Zoltánt 39 igen szavazattal a Spartacus Vitorlás Egylet rendes tagjává megszavazta.

19/2016.11.30.
A közgyűlés megválasztotta dr. Horváth Istvánt levezető elnöknek 1 tartózkodással és 52 igen szavazattal az előterjesztésnek megfelelően.

20/2016.11.30.
A közgyűlés a Szavazatszámláló Bizottság tagjait 2 tartózkodás mellett 51 igen szavazattal megválasztotta az előterjesztésnek megfelelően.

21/2016.11.30.
A közgyűlés a jegyzőkönyvvezetőt 1 tartózkodás mellett 52 igen szavazattal megválasztotta az előterjesztésnek megfelelően.

22/2016.11.30.
A közgyűlés a jegyzőkönyv hitelesítőit 2 tartózkodás mellett 51 igen szavazattal megválasztotta az előterjesztésnek megfelelően.

23/2016.11.30.
A közgyűlés a napirendi pontokat 53 igen szavazattal elfogadta.

24/2016.11.30.
A közgyűlés egyhangú igen szavazattal a jelenlegi apartman bérletek három évre történő meghosszabbítására hatalmazta fel az Elnökséget úgy, hogy az ebből befolyó összegből a vizesblokk végleges felújítására kerül sor.

25/2016.11.30.
A közgyűlés 27 igen, 26 nem szavazattal és 1 tartózkodással nem fogadta el a későbbiekben további apartmanok létesítését a telepen.

26/2016.11.30
A közgyűlés kikötőhely bővítésre, az ezzel kapcsolatos munkálatokra hatalmazta fel az Elnökséget egyhangú igen szavazattal.

27/2016.11.30
A közgyűlés 25 igen szavazattal felhatalmazta az Elnökséget, hogy az utánpótlás korú versenyzők létszámát ne korlátozza.