A Vitorlás Egylet története röviden

A Spartacus Vitorlás Egylet 1990-ben alakult. Alapítói a megszüntetett Budapesti Spartacus SC Vitorlás szakosztályának tagjai voltak, akik az új egyesület nevének a megválasztásával is jelezték, folytatni kívánják az arra érdemes hagyományokat. Ugyanígy történt ez akkor is, amikor az 1949-ben alapított Honvéd, Vitorlás Egyesület, majd a Budapesti Honvéd Vitorlás Szakosztálya, azután 1957-től a Bp Művész SC táblája cserélődött a bejáratnál Bp Spartacus SC-re, csak a név változott, a tagok és a szellem nem.

1991-ben lehetőség nyílt az OKISZ-tól megvásárolni a létesítményt, 93-tól pedig a területet is. Így a Spartacus Vitorlás Egylet a tagjai tulajdonában lévő telepen működik és azt gazdálkodó tevékenységével üzemelteti.

A telep területe a földvári kikötő 1936-37-es kotrásakor kitermelt iszap elhelyezéséből keletkezett mesterséges sziget, területe 7400 négyzetméter. A terület északi harmadán a Királyi Magyar Yacht Club épített klubházat, 1939-ben avatták fel. A Honvéd a terület déli, akkor még teljesen csupasz részét kapta 1949-ben, ahol sátrakban kezdték meg a sportéletet. A két terület 50-ben lett összevonva. A KMYC klubház szinte változatlan formában ma is a klubház, iroda, a hajdani Honvéd területen felépült és rengeteg változáson átesett épület a szállások, raktár, műhely, étterem, gondnoki lakás, szociális blokk helye. A telepet 3 oldalról a Balaton veszi körbe, a part felől a hajdani Mélyépítők, ma Földvári Yacht Club a szomszéd.

A Spartacus Vitorlás Egyletnek közel száz tagja van, rajtuk kívül az arra érdemes sportolók versenyző tag státuszban, az ifik pedig az utánpótlásként vesznek részt a telep életében.


+ Hihetetlen történetek 50 év távlatából.. (5MB pdf)
Epizódok a balatoni vitorlás életből 1950–1956



Személyes emlékeim aZ Egylet megalakulásáról

Gereben Gábor írása

Akik átélték, talán könnyen felejtenek – mint mindannyian –, akik pedig még nem hallották, tekintsenek bele a néhol krimibe illő történetbe.

1958-ban a földvári telepre vetett a sors. Azóta minden vitorlás szezont itt töltöttem, később a közösség valamilyen megválasztott felelőseként már az idényen kívüli szabadidőmet is a vitorlázás ügyes-bajos dolgainak intézése foglalta le. A lényeg az, hogy ízig-vérig az enyémnek, a miénknek gondolom a telepet. Itt tanultam meg azt, hogy mi a SPORT, mit jelent az, hogy közösség. Voltam ifi bajnok, felnőtt bajnok, sokáig válogatott és olimpiai kerettag, majd District bajnok. Természetesen ért sok-sok kudarc is, de az is mind ide köt.

Ezzel magyarázható, hogy amikor a tudomásomra jutott a Budapesti Spartacus elnökségének döntése 1988 decemberében, hogy a vitorlás szakosztályt megszünteti, és mi, a régi versenyzők a telepre nem tehetjük be többé a lábunkat, nem akartam elhinni, és mély igazságtalanságot éreztem.

Mi vezetett ide és valójában mi történt?

A Budapesti Spartacus a szövetkezeti mozgalom sportegyesülete volt, élén Pazár Sándor elnökkel. A sportegyesület sok szakosztállyal működött, közte volt a vitorlás szakosztály is. Ezekben az időkben az volt a szokás, hogy a szakosztályok élére egy jól működő szövetkezeti vállalat vezetőjét tették meg elnöknek, és ezek a vállalatok pénzügyileg is támogatták-felügyelték az adott sportág működését és gazdálkodását. Mi a Ramovillt kaptuk, élén Karlovits Jánossal. Karló jól gazdálkodott, mi nem léptük túl soha az adott kereteket. Nem úgy a többi szakosztály, akik több tízmilliós hiányt görgettek maguk előtt. Pazár és tanácsadói úgy döntöttek, hogy a vitorlás szakágat megszüntetik, és az ingó és ingatlan vagyonát értékesítve megmenekülnek a botránytól.

1988. november 24.
A Budapesti Spartacus elnöksége úgy dönt, hogy megszünteti a vitorlás szakosztályt, fő indokként említve a rossz gazdálkodást, az eredménytelen részvételt az olimpiai élsportok között, valamint a csekély szakosztályi létszámot.

1988. december 4.
Karló levelet ír Pazár Sándor klubelnöknek, amiben felháborítónak és elfogadhatatlannak tartja az egész eljárást, a sántító indokokat, valamint azt a módszert, hogy a személyes kapcsolatok révén bevont sponzorok pénzén vett hajókat értékesítve a központ jusson méltánytalan pénzösszegekhez.
(1. sz. melléklet, újságcikk)

1988. december 13.
Mi, a kétségbeesett szakosztályi tagok, összedugtuk a fejünket, és úgy döntöttünk, hogy egyenlőre nincs más fegyverünk, mint a nyilvánosság. Offenzívába kezdtünk. Mindenki, akinek voltak az írott vagy az elektronikus sajtóban kapcsolatai, mozgósította az ismerősöeit, hogy írják meg ezt a disznóságot. Domokos Péterrel (Domi papája) írtunk egy petíciót, amiben tiltakozunk a szakosztály törvénysértő megszüntetése ellen. Ezt és egy kísérő értelmezést juttattunk el szinte az összes napilapnak, a rádiónak és a tévének. Kapóra jött, hogy Pazár Sándor sajtótájékoztatót hívott össze egy vízilabda kupa kapcsán a Szentkirályi utcában. Elhatároztuk, hogy ott a petíciót személyesen Pazárnak adjuk át. De nem ám akárhogy. Toronyi András elintézte barátjával, Bánó Andrással, hogy vonuljon ki a televízió, Gémesi Karesz meg megbeszélte Szitnyai Jenővel, hogy a Petőfi rádió legyen jelen, és az esti sportműsorban adják le a petíciót. Előző este az épület gondnokával, akinek a fia nálunk vitorlázott, bejártam a hátsó lépcsőn vezető utat, hogy másnap zavartalanul be tudjunk jutni a díszterembe.
(2. sz. melléklet, petíció)

1988. december 14.
Botrány a sajtótájékoztatón. Alig hogy elkezdődött, vagy harmincan bevonultunk egy szép nagy transzparenssel, majd a Kiskokó (Kovács András), az akkori legfiatalabb versenyzőnk átadta a petíciót. Este erről szólt a rádió és a televízió, másnap szinte minden újság írt rólunk. Kivéve néhány pazár-féle bértollnokot, mindenki velünk szimpatizált. Vártuk a csodát, hátha történik valami.

1988. december 15.
Megjelentek az újságok, rengeteg cikk, sok-sok kedves telefonáló, főleg vitorlás barátok, mindenki nekünk drukkol. Fölhív Dávid Sándor (Lapaj) a Telesporttól (én tanítottam vitorlázni), mondjam már el este a műsorban, hogy mi ez az egész. Riport, röviden tömören indulatok nélkül elmondom a lényeget.
(3., 4., 5. sz. melléklet, Népsport, Esti Hírlap és egy bértollnok a Népszavából)

1988. december 16.
Dénes Pista is riportot ajánl, nagyon drukkol nekünk, szerinte is a nyilvánosság a legjobb fegyverünk. Meg is jelenik a Magyar Nemzetben, szép terjedelemmel. A nagy nyomásra Pazár kénytelen lépni, bejelenti, hogy igaz, a szakosztály megszűnt, de új klubot alapít Spartacus Ifjúsági Vitorlás Club néven, ahova csak serdülő korú vitorlázók jelentkezhetnek, a földvári telep nem szűnik meg, de a régi versenyzők oda igazolhatnak, ahova akarnak. Nesze semmi.
(6., 7. sz. melléklet, Magyar Nemzet, Népsport)

Szomorú karácsony, közben folyik a hajók értékesítése, a telepen még a személyes holmiaimat is leltárba veszik. Bécit kirúgják az állásából. Nagy a csalódottság és a reménytelenség. Feltűnik Doktor Jenő, a Budapesti Elektromos Művek vitorlás szakosztályának elnöke, és mentőövet dob a sztároknak, a sztárosoknak és főleg Bécinek, akinek állást ajánl. Nincs más utunk, próbálunk betagozódni egy idegen közösségbe. Az ELMŰ új mólót, darut, hangárt épít. Bécinek nagy kihívás, tervez, épít, edz. Így telik el az 1989-es vitorlás évad, be sem tehetjük a lábunkat a telepre. Hála Pfeningberger Ottónak, a fiaimat átveszik a szurkosok (Mélyépítők SE), ott versenyeznek, ott nyernek ebben az évben ifi bajnokságot.

Ha jól emlékeztek, ebben az évben nagyot fordult a világ, kerekasztal, majd októberben Magyar Köztársaság. Talán lehet ez a mi időnk is, gondoltuk Karlóval és Toronyi Andrással, szaladjunk neki még egyszer a Pazárnak.

1989. november 20.
Új offenzíva indul. Karló beszél az OKISZ vezetőivel, van-e esély egy váltásra. Mindenki nagyon óvatos, félnek Pazártól, azt javasolják, hogy szerezzünk az ÁISH-tól támogatást. Felhívom Bartha Ferit (MNB elnöke, vitorlázó, régi jó ismerős), tud-e valamit segíteni. Mondja, menjek át hozzá este, beszéljünk róla. Tarokk partiba toppanok be, abbahagyják, beszélgetünk. Demján Sándor, az egyik játékos vehemensen bíztat, próbáljuk meg ismét, most pezseg a levegő. Bartha Feri este tízkor hívja Deák Gábort az ÁISH akkori vezetőjét, megkéri, hogy fogadjon, átadja a kagylót, másnap keressem fel. Karlóval ketten megyünk, előtte egész éjszaka írtam a tényeket és a kérelmet, amit ha lehet, ott is hagynánk nála.

1989. november 21.
Az ÁISH elnöke kedvesen fogad bennünket, valami rémlik neki a tavalyi cirkuszból azzal a petícióval ott a Spartacusban, a tv-ben látta. Meghallgat bennünket, átveszi a dokumentumokat majd megígéri, hogy utánanéz az ügynek, majd hív, semmi bíztatás. Csalódottan távozunk. Csodák csodájára már délben hív Balogh Putyi, a Vitorlás Szövetség akkori elnöke, hogy mit kavarunk, mert be van hivatva miattunk a sportminisztériumba. Berohanok hozzá, átadok neki is minden iratot, lásson tisztán mit szeretnénk. Karlót az OKISZ-ba hivatják be hasonló okból. Megindult valami.

1989. december 12. (?)
Deák Gábor titkárnője hív telefonon, menjünk be a főnökhöz. Megint Karlóval megyünk, találgatjuk előtte, vajon változik-e a helyzet, izgulunk. Rögtön fogad, patetikusan elmondja, hogy a magyar vitorlázás jeles fellegvárát nem hagyja veszni, és biztosítja, miután a telep a magyar állam tulajdona, ha alapítunk egy új klubot, az ÁISH a használati jogot az OKISZ-on keresztül az új klubnak adja át. Az új klubnak önfenntartónak kell lennie, és meg kell szerezni a megye támogatását. Azt hittük, nem hallunk jól, egymásra néztünk, és egy darabig nem tudtunk megszólalni. Mindent megígértünk.

1990. január–február
Lázas munka, lázas előkészítés. Tárgyalni a támogatást vállaló cégekkel, hogy föl tudjuk mutatni dokumentumokkal az önfenntartást, tárgyalni a megyével, hogy álljon mellénk. Minden együtt van, OKISZ jóváhagyás, tervezett bevétel, tervezett kiadás (önfenntartók vagyunk!), alapító vállalatok, megyei sportosztály, minden. Megkapjuk az ÁISH-tól a boldogító igent. Mi legyen az új klub neve, milyen legyen a címere, zászlaja? Az OKISZ kikötése volt, hogy a Spartacus név legyen benne, mert a szövetkezeti mozgalom minden klubjának ez a neve. A megye (Gyenessei István) kérése volt, hogy miután az új klub balatonföldvári, a névben ez is legyen benne. Az én javaslatom volt az, hogy ne klub legyünk, hanem egylet, tán ez egy kicsit szerényebb, nekünk valóbb. Nagyképűségből talán elég volt annyi, hogy elővettem a Királyi Magyar Yacht Club zászlaját és címerét, és gondolván, hogy tulajdonképpen jogutóduk, de legalábbis teleputódjuk vagyunk, használjuk ismét elődeink jelvényeit.

1990. március 13.
Balatonföldvár, a Jogar szálloda különteme. Öt OKISZ vállalat és tizenöt régi vitorlázó aláírásával hivatalosan megalakul a SPARTACUS VITORLÁS EGYLET Balatonföldvár. Ünnepélyes és rövid beszédek, érzékeny pillantás váltások, finom ebéd, pezsgő. A ceremónia befejező aktusaként lesétálunk a telepre, és tisztelettel sorba állunk a klubház teraszán.
(8. sz. melléklet, a megalakulás emléklapja a zászló tervével, fotók 1-9.-ig)

A megalakulásról boldogan adom le a cikket és az új jelvényünk tervét a sajtónak, de ez már nem hír, ez nem botrány, csak a Pesti Hírlap hozza le, sebaj, otthon vagyunk.
(9. sz. melléklet, Pesti Hírlap)

+ Mellékletek (PDF)

Utóirat:
Egészen biztos, hogy mindenki más-más módon emlékezik ezekre az időkre, és más-más képeket, dokumentumokat őrzött meg. Ezzel a kis írással csak lendületet szerettem volna adni annak, hogy minél többen osszuk meg egymás közt az emlékeinket.

Gereben Gábor
2010 Húsvét