Dolesch Iván… és a Huba

Dolesch Ivánhoz, hivatali ismeretségünk révén, már a negyvenes évek végén jó barátság fűzött, amit a balatoni vitorlázás és fényképezés mélyített el. Iván ismerte – elismerte – fotográfusi tevékenységemet, és sokszor fényképeztem a Hubáról. Versenyeket, rajtokat, kemény időkben gyakran ott voltam a mentéseknél, és ha ez a lehetőség nincs, akkor sok, még ma is jónak tartott képem nem készült volna el. Nem egy közülük talán már része a Balaton-történelemnek…

A Spartacus motorosa, a Huba… fogalom volt. Ma már talán legenda is. A földváriaknak a biztonságot jelentette, a gondoskodást, a segítséget, ahogy szükség esetén minden vízen lévőnek, ha bajba jutott, és a Huba ott volt. Óriási gyakorlatuk volt a felborult hajók mentésében, mert az nem tudta minden motoros. Természetesen ott volt Dolesch Iván, aki kialakította, kikísérletezte a mentés technikáját, és azt az adott helyzetben sikeresen alkalmazta. Mert ezt meg kellett tanulni. Igaz, más motoros is kihúzta a vízbe került vitorlázókat, de a felborult hajót nem egyszer kár érte.

Nem tudom biztosan, de lehetséges, hogy Iván azt a belső utasítást adta a versenyzőinek, hogy baj, borulás esetén a földváriak csak a Hubával engedjék magukat menteni. Így történhetett meg, hogy az “erőszakkal kimentett hajósok” a motorosból visszaugrottak a vízbe, visszaúsztak a felborult hajóhoz, és megvárták, amíg a Huba értük jött, mert arra biztosan számíthattak. A borulásnál, mentésnél meg volt annak a forgatókönyve, hogy mi a teendő. Persze a Huba csak egy motoros volt, ami önmagában nem jelentett semmit, ezért ne feledkezzünk meg két pilótájáról …Péterről és Jutasi Tomyról, akik hosszú időn keresztül vezették, szinte összenőttek vele, és ismerték tulajdonságait.

De vajon miért lett a motoros neve Huba? Ez is egy kis történet. Mesélték, hogy még a Honvéd-időkben a földváriak kaptak egy, a Dunáról származó nagy, kajüt nélküli motorost, és ezt használták. Igazából nem volt alkalmas a Balatonra, de hát az ötvenes évek elején járunk. Másnak ilyen se volt. Nos, a motorjával, minden javítás, bütykölés ellenére rengeteg baj volt. Mindig a legkritikusabb pillanatban állt le. Így azután a pilóta száján hamar kiszaladt, hogy “Hú, b…m, már megint leállt!” Innen a név, mondták … Aztán jött az újabb Huba, nevet, rangot, megbecsülést teremtett magának a Balatonon.

De ne feledkezzünk meg Dolesch Ivánról, mert a Hubán is mindig az történt, amit ő akart és eltervezett. Ezzel sok nehéz helyzeten sikerült úrrá lenni. Hogy csak egyet említsek, az 1967-es nagyhajós bajnokság Szárszó-Udvari térségében rendezett futamán, amikor a viharban, 110 kilométeres sebességgel tomboló szélben egész éjjel kereste, mentette a vitorlázókat és később a hajókat. Egyszer azonban a Huba kis híján Iván végét okozta. Ő mesélte nekem, hogy egy mentés közben a vízbe került, és a motoros elindult hátra, feléje, már nem tudott volna kitérni előle. Az utolsó pillanatban vette észre a hajó vezetője, még időben. Ivánt álmában sokszor gyötörte ez az eset. Aztán a Hubának is betelt az ideje, az elöregedett alumínium hajótestet már nem lehetett tovább javítani és megmenteni. Mára csak a neve maradt meg, és egy pár régi kép.

Dolesch Iván… és a Huba. Dr. Szabó József archívumából
Hajó Magazin
11. évf. 2003. december, 101.szám