Egyletünk első elnöke, Karlovits János

2022 óta nincs velünk. Idézzük fel nemcsak az alakját, hanem azt is, amit tett értünk, a Spartacus Vitorlás Egyletért. És az emlékező sorokat követő dokumentum összeállításból megismerhetjük azt a kort is, a “rendszerváltás” időszakát, amikor aki mert, az nyert… Visy László “Oszi” emlékezik rá:

Ha ő nem lett volna velünk a rendszerváltás zűrzavaros időszakában, ma nem lenne miénk a klub, nem lenne hol vitorláznunk, és mások élveznék a csodálatos földvári naplementét helyettünk.

Ha Karlovits Jánosra, „Karlóra” emlékezünk, ezt jó alaposan gondolja végig mindenki.

A huszadik század nyolcvanas éveinek jellegzetes figurája volt. Műegyetemet végzett, okos, remek üzleti érzékkel megáldott, kedves társasági ember, aki párttagságát egyebek közt saját céljai eléréséhez is felhasználta. És ezek között a célok között – és ez már nem volt jellemző mindenkire – mások önzetlen segítése is szerepelt, amellett, hogy mindene volt az üzlet, a vállalkozás. Egyről a kettőre jutni egy szürke, mindenkit lenyomó, bár lassan repedező falú világban. A szövetkezeti mozgalom lehetőség volt erre, a Ramovill első embereként sikert sikerre halmozott. Bőven nyugdíj után is vállalkozott, cége a Vaillant kazánok képviseletét látta el. (Rendeztünk is akkoriban Vaillant kupát a klubban…)

Ez a búcsú jó alkalom arra, hogy felidézzük azt az időszakot, amelyben számunkra kulcsfigurává lépett elő Karló. Gereben Gábor visszaemlékezése afféle „történelmi lecke fiúknak” – Gábor egyébként szintén egyike azoknak, az írásában említett többi szereplő mellett, akik rengeteget tettek az Egylet létrejöttéért, mai szép klubunkért. Ez az írás emlékezés tiszteletbeli elnökünkre, de legfőképp azoknak szól, akik nem ismerték őt. A ma nálunk vitorlázó fiataloknak.

„Amikor a tudomásomra jutott a Budapesti Spartacus elnökségének döntése 1988 decemberében, hogy a vitorlás szakosztályt megszünteti, és mi, a régi versenyzők a telepre nem tehetjük be többé a lábunkat, nem akartam elhinni, és mély igazságtalanságot éreztem.

Mi vezetett ide és valójában mi történt? A Budapesti Spartacus a szövetkezeti mozgalom sportegyesülete volt, élén Pazár Sándor elnökkel. A sportegyesület sok szakosztállyal működött, közte volt a vitorlás szakosztály is. Ezekben az időkben az volt a szokás, hogy a szakosztályok élére egy jól működő szövetkezeti vállalat vezetőjét tették meg elnöknek, és ezek a vállalatok pénzügyileg is támogatták-felügyelték az adott sportág működését és gazdálkodását. Mi a Ramovillt kaptuk, élén Karlovits Jánossal. Karló jól gazdálkodott, mi nem léptük túl soha az adott kereteket. Nem úgy a többi szakosztály, akik több tízmilliós hiányt görgettek maguk előtt. Pazár és tanácsadói úgy döntöttek, hogy a vitorlás szakágat megszüntetik, és az ingó és ingatlan vagyonát értékesítve megmenekülnek a botránytól.

1988. november 24.

A Budapesti Spartacus elnöksége úgy dönt, hogy megszünteti a vitorlás szakosztályt, fő indokként említve a rossz gazdálkodást, az eredménytelen részvételt az olimpiai élsportok között, valamint acsekély szakosztályi létszámot.

1988. december 4.

Karló levelet ír Pazár Sándor klubelnöknek, amiben felháborítónak és elfogadhatatlannak tartja az egész eljárást, a sántító indokokat, valamint azt a módszert, hogy a személyes kapcsolatok révén bevont szponzorok pénzén vett hajókat értékesítve a központ jusson méltánytalan pénzösszegekhez.

1988. december 13.

Mi, a kétségbeesett szakosztályi tagok, összedugtuk a fejünket, és úgy döntöttünk, hogy egyelőre nincs más fegyverünk, mint a nyilvánosság. Offenzívába kezdtünk. Mindenki, akinek voltak az írott vagy az elektronikus sajtóban kapcsolatai, mozgósította az ismerőseit, hogy írják meg ezt a disznóságot.

Domokos Péterrel (Domi papája) írtunk egy petíciót, amiben tiltakozunk a szakosztály törvénysértő

megszüntetése ellen. Ezt és egy kísérő értelmezést juttattunk el szinte az összes napilapnak, a rádiónak és a tévének. Kapóra jött, hogy Pazár Sándor sajtótájékoztatót hívott össze egy vízilabda kupa kapcsán a Szentkirályi utcában. Elhatároztuk, hogy ott a petíciót személyesen Pazárnak adjuk át. De nem ám akárhogy. Toronyi András elintézte barátjával, Bánó Andrással, hogy vonuljon ki a televízió, Gémesi Karesz meg megbeszélte Szitnyai Jenővel, hogy a Petőfi rádió legyen jelen, és az esti sportműsorban adják le a petíciót. Előző este az épület gondnokával, akinek a fia nálunk vitorlázott, bejártam a hátsó lépcsőn vezető utat, hogy másnap zavartalanul be tudjunk jutni a díszterembe.

1988. december 14.

Botrány a sajtótájékoztatón. Alig hogy elkezdődött, vagy harmincan bevonultunk egy szép nagy transzparenssel, majd a Kiskokó (Kovács András), az akkori legfiatalabb versenyzőnk átadta a petíciót. Este erről szólt a rádió és a televízió, másnap szinte minden újság írt rólunk. Kivéve néhány Pazár-féle bértollnokot, mindenki velünk szimpatizált. Vártuk a csodát, hátha történik valami.

1988. december 15.

Megjelentek az újságok, rengeteg cikk, sok-sok kedves telefonáló, főleg vitorlás barátok, mindenki nekünk drukkol. Fölhív Dávid Sándor (Lapaj) a Telesporttól (én tanítottam vitorlázni), mondjam már el este a műsorban, hogy mi ez az egész. Riport, röviden tömören indulatok nélkül elmondom a lényeget.

1988. december 16.

Dénes Pista is riportot ajánl, nagyon drukkol nekünk, szerinte is a nyilvánosság a legjobb fegyverünk. Meg is jelenik a Magyar Nemzetben, szép terjedelemmel. A nagy nyomásra Pazár kénytelen lépni, bejelenti, hogy igaz, a szakosztály megszűnt, de új klubot alapít Spartacus Ifjúsági Vitorlás Club néven, ahova csak serdülő korú vitorlázók jelentkezhetnek, a földvári telep nem szűnik meg, de a régi versenyzők oda igazolhatnak, ahova akarnak. Nesze semmi.

Szomorú karácsony, közben folyik a hajók értékesítése, a telepen még a személyes holmijaimat is leltárba veszik. Bécit kirúgják az állásából. Nagy a csalódottság és a reménytelenség. Feltűnik Doktor Jenő, a Budapesti Elektromos Művek vitorlás szakosztályának elnöke, és mentőövet dob a sztároknak, és főleg Bécinek, akinek állást ajánl. Nincs más utunk, próbálunk betagozódni egy idegen közösségbe. Az ELMŰ új mólót, darut, hangárt épít. Bécinek nagy kihívás, tervez, épít, edz. Így telik el az 1989-es vitorlás évad, be sem tehetjük a lábunkat a telepre. Hála Pfeningberger Ottónak, a fiaimat átveszik a szurkosok (Mélyépítők SE), ott versenyeznek, ott nyernek ebben az évben ifi bajnokságot. Ha jól emlékeztek, ebben az évben nagyot fordult a világ, kerekasztal, majd októberben Magyar Köztársaság. Talán lehet ez a mi időnk is, gondoltuk Karlóval és Toronyi Andrással, szaladjunk neki még egyszer a Pazárnak.

1989. november 20.

Új offenzíva indul. Karló beszél az OKISZ vezetőivel, van-e esély egy váltásra. Mindenki nagyon óvatos, félnek Pazártól, azt javasolják, hogy szerezzünk az ÁISH-tól támogatást. Felhívom Bartha Ferit (MNB elnöke, vitorlázó, régi jó ismerős), tud-e valamit segíteni. Mondja, menjek át hozzá este, beszéljünk róla. Tarokk partiba toppanok be, abbahagyják, beszélgetünk. Demján Sándor, az egyik játékos vehemensen biztat, próbáljuk meg ismét, most pezseg a levegő. Bartha Feri este tízkor hívja Deák Gábort az ÁISH akkori vezetőjét, megkéri, hogy fogadjon, átadja a kagylót, másnap keressem fel. Karlóval ketten megyünk, előtte egész éjszaka írtam a tényeket és a kérelmet, amit ha lehet, ott is hagynánk nála.

1989. november 21.

Az ÁISH elnöke kedvesen fogad bennünket, valami rémlik neki a tavalyi cirkuszból azzal a petícióval ott a Spartacusban, a tv-ben látta. Meghallgat bennünket, átveszi a dokumentumokat majd megígéri, hogy utánanéz az ügynek, majd hív, semmi biztatás. Csalódottan távozunk. Csodák csodájára már délben hív Balogh György „Putyi”, a Vitorlás Szövetség akkori elnöke, hogy mit kavarunk, mert be van hivatva miattunk a sportminisztériumba. Berohanok hozzá, átadok neki is minden iratot, lásson tisztán mit szeretnénk. Karlót az OKISZ-ba hivatják be hasonló okból. Megindult valami.

1989. december 12. (?)

Deák Gábor titkárnője hív telefonon, menjünk be a főnökhöz. Megint Karlóval megyünk, találgatjuk előtte, vajon változik-e a helyzet, izgulunk. Rögtön fogad, patetikusan elmondja, hogy a magyar vitorlázás jeles fellegvárát nem hagyja veszni, és biztosítja, miután a telep a magyar állam tulajdona, ha alapítunk egy új klubot, az ÁISH a használati jogot az OKISZ-on keresztül az új klubnak adja át. Az új klubnak önfenntartónak kell lennie, és meg kell szerezni a megye támogatását. Azt hittük, nem hallunk jól, egymásra néztünk, és egy darabig nem tudtunk megszólalni. Mindent megígértünk.

1989. január-február

Lázas munka, lázas előkészítés. Tárgyalni a támogatást vállaló cégekkel, hogy föl tudjuk mutatni dokumentumokkal az önfenntartást, tárgyalni a megyével, hogy álljon mellénk. Minden együtt van, OKISZ jóváhagyás, tervezett bevétel, tervezett kiadás (önfenntartók vagyunk!), alapító vállalatok, megyei sportosztály, minden. Megkapjuk az ÁISH-tól a boldogító igent. Mi legyen az új klub neve, milyen legyen a címere, zászlaja? Az OKISZ kikötése volt, hogy a Spartacus név legyen benne, mert a szövetkezeti mozgalom minden klubjának ez a neve. A megye (Gyenesei István) kérése volt, hogy miután az új klub balatonföldvári, a névben ez is legyen benne. Az én javaslatom volt az, hogy ne klub legyünk, hanem egylet, tán ez egy kicsit szerényebb, nekünk valóbb. Nagyképűségből talán elég volt annyi, hogy elővettem a Királyi Magyar Yacht Club zászlaját és címerét, és gondolván, hogy tulajdonképpen jogutóduk, de legalábbis teleputódjuk vagyunk, használjuk ismét elődeink jelvényeit.

1989. március 13.

Balatonföldvár, a Jogar szálloda különterme. Öt OKISZ vállalat és tizenöt régi vitorlázó aláírásával hivatalosan megalakul a SPARTACUS VITORLÁS EGYLET Balatonföldvár. Ünnepélyes és rövid beszédek, érzékeny pillantás váltások, finom ebéd, pezsgő. A ceremónia befejező aktusaként lesétálunk a telepre, és tisztelettel sorba állunk a klubház teraszán.”

Eddig az idézet, a fotón középen piros nyakkendőben Karlovits János. A történet pedig folytatódott és folytatódik. Az Egylet fokozatos tulajdonszerzésekkel, az alapszabály kialakításával biztosította, hogy a Balatonnak ez a csodálatos klubja emberi számítás szerint mindig a vitorlázás, a vitorlázók érdekeit szolgálja.

Karló elment. De mindig lesznek olyanok, akik folytatják azt, amit többek közt ő elkezdett.